Kórházba került Dévényi Tibor

Dévényi Tibor
Dévényi Tibor
Fotó: Origo
Vágólapra másolva!
Rehabilitációs kezelés céljából úgy döntött, hogy önként kórházba vonul. A DJ, műsorvezető Dévényi Tibor térdfájdalmakkal küzd.
Vágólapra másolva!

Meglepő döntést hozott Dévényi Tibor, amikor egy rehabilitációs kezelés céljából úgy döntött, hogy önként kórházba vonul. A volt műsorvezető, retró DJ térdfájdalmai miatt évek óta egyre kevesebbet tud mozogni, és már egy ideje bottal közlekedik. Az inaktivitás következtében az izmai legyengültek, ezért elhatározta, hogy egy néhány hetes programmal „újraépítteti” azokat. 

Dévényi Tibor
Dévényi Tibor
Fotó: Origo

Dévényi Tibor egykori célja az, hogy képes legyen újra önállóan lábra állni, és hogy vissza tudja nyerni a mozgásképességét - írta a Mandier.

Dévényi Tibor megírta a végrendeletét 

Tavaly ősszel még jó egészségnek örvendett, és amíg az egészsége megengedi, nem szeretne búcsút inteni a közönségének, mégis komoly döntésre szánta el magát. "Megírtam a végrendeletemet is, amit közjegyzőnél helyeztem letétbe: Bea és a két fiú osztozik mindenen. Ha pedig Bea akkorra már nem lesz a feleségem, akkor a két fiamra száll a vagyonom.

2022-ben nősült

Dévényi Tibor tizennégy év együttlét után, 75 évesen elvette a szerelmét, Beát. Az esküvőn csak ők és a tanúk voltak jelen, nem akartak nagy felhajtást. "Tizennégy éve vagyunk együtt, ezért is szerettem volna már hivatalossá tenni a kapcsolatunkat. Azt gondolom, minden férfinak, aki már több mint tíz éve együtt van a párjával, illik ezt meglépni. Szóval igen, megtörtént, a nyilvánosság teljes kizárásával összeházasodtunk Beával. Nem is akartuk máshogyan, vicces lenne 75 évesen az én öltönyömről vagy a menyasszonyi fátyolról mesélni. Egy fátyol volt ott, az is a szemem előtt" – mondta akkor.

"Ketten voltunk és a tanúk, az unokahúgom és az unokaöcsém, ő készített egyetlen képet, hogy legyen egy emlékünk a privát fotóalbumunkba. Először és utoljára beszélek erről... Nem akarok zűrt hagyni magam után, ezért is tettem hivatalossá a kapcsolatom, ezért írtam végrendeletet is. Nekem fontos volt, hogy ez megtörténjen" – tette hozzá.

Dévényi Tiborral itt olvashat hosszabb interjút.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!