P. Diddy szexbotránya: fél Hollywood elbukhat - itt vannak a nevek!

Sean Combs, pdiddy, P. Diddy, Puff Daddy, white party, Mariah Carey
A sztárok legjava érkezett P. Diddy hírhedt White Partyjaira
Vágólapra másolva!
Súlyos vádakkal nézhetnek szembe a sztárok, ha sor kerül a rapper és zenei producer tárgyalássorozatára, mely várhatóan jövő májusban kezdődik el. A Diddy balhé minden idők legnagyobb szexbotránya, melynek P. Diddy a vádlottja, aki elképesztő bűncselekményeket követhetett el az elmúlt évtizedek során, melyben vádolják szexuális erőszakkal, bántalmazással, szexkereskedelemmel, emberkereskedelemmel, kényszerítéssel, drogozással, és még sok egyéb mással is. Sean "Diddy" Combs gaztetteit azonban úgy tűnik, hogy számos világsztár nézte tétlenül, olyanok, akikről el sem tudná képzelni a világ, most őket is magával ránthatja a mélybe a 90-es évek legbefolyásosabb producere, aki Puff Daddy néven vált ismertté.
Vágólapra másolva!

Egyre több mocskos részlet derül ki a zenei mogul botrányos bűncselekményeinek körülményeiről, a Diddy balhé, amelyben számos világsztár is érintett lehet, sokan rettegnek a tárgyalás kezdetétől, van, aki menekülőre fogta.

pdiddy, P. Diddy, P. Diddy balhé, Puff Daddy, Sean Combs
Durva szexbotrány, a P. Diddy balhé fő gyanúsítottja Sean Combs, aki számos világsztárt magával ránthat
Fotó: AFP/Rick Diamond

Diddy balhé: a rapper exbarátnője indította el a lavinát

Az egész ügy Sean "Diddy" Combs exbratánőjétől, Cassandra Venturától indult, aki először kártérítési pert indított P.Diddy ellen. A kétezres évek elején ismertté vált énekesnő, Cassie, aki azt állította, hogy a férfi több mint 10 éven keresztül bántalmazta őt a kapcsolatukban. Cassie elmondta, hogy a rapmogul tíz hosszú éven át megerőszakolta és meg is verte őt, és arra is kényszerítette, hogy másokkal létesítsen szexuális kapcsolatot. Az aktusokat videóra vette, később ezzel zsarolta a karrierje kezdetén lévő énekesnőt, aki kapcsolatuk kezdetekor 19, a rapper-producer pedig 37 éves volt.

A hallgatásban és sötétségben töltött évek után végre készen állok arra, hogy elmondjam a történetemet

- mondta korábbi nyilatkozatában Ventura, aki azzal indokolta döntését, hogy szeretné hallatni a hangját a hasonló helyzetben lévő nők miatt. Úgy tűnik, helyesen cselekedett, hiszen az ő hatására rögtön még három nő jelentette fel P. Diddyt, és szinte szóról szóra ugyanazok a vádak hangzottak el ellene, mint Cassie-től.

Diddy, P. Diddy, Cassie, Ventura, P Diddy balhé
P. Diddy-balhé: a rapmogul vesztét volt barátnője, Cassie Ventura okozta
Fotó: AFP

A rapper és ügyvédje tagadták a vádakat, nyereségvággyal vádolták Cassie-t, majd miután Ventura benyújtotta a keresetét, a rá következő napra P. Diddy és az énekesnő bejelentették, hogy „közös egyetértéssel” mégis rendezték a perben szereplő állításokat. A felek hozzátették, hogy a megállapodás feltételeiről további részleteket nem hoznak nyilvánosságra. 

Sokan azt gondolták, hogy itt véget ér a csúnya ügy, de számos feljelentés érkezett a rapper ellen, ami még inkább felkeltette a hatóságok gyanúját. Majd idén májusban kiszivárgott egy nagy botrányt okozó videó, amelyen az látható, ahogy exbarátnőjét, Cassie-t elképesztő durva módon bántalmazza egy Los Angeles-i szálloda folyosóján, még 2016-ban. A felkavaró felvételeket a CNN hozta nyilvánosságra, amelyen az látható, hogy a férfi a padlóra löki Cassandra Venturát, aki épp menekülni próbál előle. Amikor a nő már a földön fekszik, ő durván belerúg, majd a pulóverénél fogva rángatja, és egy nagyobb tárgyat is hozzávág. Ez volt az a pont, amikor Sean "Diddy" Combs már nem tagadhatta tovább a vádakat, és reagált a videóban látható viselkedésére, de addig tagadta az összes ellene felhozott vádat.

A videón való viselkedésem megbocsáthatatlan. Teljes felelősséget vállalok a videóban szereplő tetteimért. Undorodom magamtól.

Jelenleg is terápiára és rehabilitációra járok. Istentől kellett kérnem irgalmat és kegyelmet, amiért így viselkedtem" - reagált a rapper a botrányos videó kiszivárgását követően, azóta pedig egy perc nyugta sincs, hiszen folyamatosan feljelenti valaki, nők, fiatalok, férfiak, akik az elmúlt évtizedek alatt az áldozatai voltak.

Közel 120 feljelentés, de már annál is több lehet P. Diddy ellen, Cassie-t követően rögtön négyen mentek be a rendőrségre, hogy elmondják, bántalmazta őket a rapper, de hírhedt "White Partyjain" is rengeteg áldozatot szedhetett az évek során.

P. Diddy letartóztatása

Az 54 éves amerikai rapper és zenei producer ügyei addig fajultak, hogy idén szeptember 16-án le is tartóztatták, sőt, az óvadék kérelmet is elutasították, májusi tárgyalása kezdetéig előzetes letartóztatásban kell maradnia. A hatóságok P. Diddy Miamiban és Los Angelesben lévő otthonaiban tartott házkutatások során megtalálták az orgiákhoz használt kellékeket, többek között 1000 üveg babaolajat és síkosítót, valamint szexuális segédeszközöket is. Sean "Diddy" Combst egy manhattani szálloda szobájában fogták el, már aznap vádat emeltek ellene. Ügyvédje közölte, hogy Combs együttműködő a hatóságokkal, és önként költözött New Yorkba, épp a vádemelésre várva.

Gloria Allred ügyvéd sajtótájékoztatót tartott Sean Diddy Combs állítólagos áldozatával
Gloria Allred ügyvéd sajtótájékoztatót tartott Sean Diddy Combs állítólagos áldozatával
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images/AFP

A vádak alapján szexuális célú emberkereskedelemmel, zsarolással, emberrablással és vesztegetéssel is vádolják a rappert, ezenkívül egy bűnszervezet vezetőjének titulálták, aki nőket bántalmazott, és erőszakkal fenyegetve kényszerítette őket arra, hogy kábítószereket, alkoholt fogyasszanak, majd orgiákon vegyenek részt férfi prostituáltakkal.

Az ügyészek úgy gondolják, hogy Sean "Diddy" Combs és társai - mivel nem egyedül hajtotta végre ezeket a cselekményeket - jó előre kitervelték a forgatókönyveket minden alkalommal. Állítólag szállodai lakosztályokat foglaltak le, szexmunkásokat toboroztak, és kábítószerrel, köztük kokainnal és metamfetaminnal kereskedtek, ezt adták áldozataiknak, akiket végül szexre kényszerítettek. Ezeket a vádakat állítólag videófelvételekkel és hanganyagokkal is tudják igazolni majd.

Sean John Combs, P. Diddy
P. Diddy ellen özönlenek a vádak, májusi tárgyalásáig előzetesben várja annak kezdetét
Fotó: Instagram.com/p.diddy_vu/

 

Ők lehetnek P. Diddy ügyének a főszereplői

A rapper ellen érkezett legtöbb vád említi az elhíresült „White Partykat”, melyeket a rapper az otthonában rendezett a ’90-es évek végétől kezdve, és ahová a sztárvilág legjava, sőt ismert politikusok, közéleti személyiségek is mindig érkeztek. A rapmogul valószínűleg úgy akarta magát sérthetetlenné tenni, hogy befolyásos emberek társaságát kereste, és bevonta őket a gusztustalan ügyleteibe.

Sean Combs, pdiddy, P. Diddy, Puff Daddy, Jay-Z, Beyoncé, Kim Kardashian, Anna Wintour
Számos sztár számíthat meghallgatásokra P. Diddy szexpartyjai és bűnöző életvitele miatt, sokan rettegnek a rapper letartóztatása óta
Fotó: AFP/Fernanda Calfat

Az eddigi vádiratok szerint ezekhez az úgynevezett "White Party" rendezvényekhez kapcsolódik a legtöbb brutalitás, a szexuális támadások és orgiák. Ezért is retteghet több ismert ember is, hiszen nagy valószínűséggel sokan tudtak arról, mi zajlik P. Diddy otthonában, sőt, akár részt is vehettek benne. Ez volt az egyik legexkluzívabb esemény a sztárvilágban, a vendégek kizárólag fehér ruhában vehettek részt rajta, ezekről számos emlékezetes fotó is készült, így nem nehéz kitalálni, kik lehetnek érintettek az ügyben.

Az eddigiek során olyan nevek merültek fel, akiket akár bűnrészességgel is megvádolhatnak, mint 

  • Jay-Z, aki P. Diddy üzlettársa volt évekig, 
  • és felesége, Beyoncé, de rajtuk kívül felmerült 
  • Ashton Kutcher, 
  • Paris Hilton, 
  • Jennifer Lopez, 
  • Leonardo DiCaprio, 
  • Denzel Washington, 
  • Will Smith, 
  • Cynthia Nixon, 
  • Elton John, 
  • Britney Spears, 
  • Diana Ross, 
  • Busta Rhymes, 
  • Megan Fox, 
  • Kim Kardashian, 
  • sőt még Harry herceg neve is, de olyan sztárvendégei is voltak, mint 
  • Oprah Winfrey 
  • vagy Anna Wintour.  
  • Különös kapcsolatban állt a nemrég apává vált Justin Bieberrel is, akit karrierje kezdetén sokat támogatott, rengeteg időt töltöttek együtt. A fiatal énekes azonban nem nyilatkozott a rapper ellen felhozott vádakról, korábban csak undorítónak nevezte azokat, de igyekszik elhatárolódni egykori mentorától.

Ezek a sztárok több alkalommal is megjelentek a rapper kétes hírű rendezvényein. Ezért nem csoda, hogy pánikhangulat tört ki Hollywoodban, hiszen sokan P. Diddyvel együtt bukhatnak el a perben, ami valószínűleg az egyik legnagyobb botrány lesz, hiszen még 120 feljelentésre készülnek a közeljövőben, ugyanis özönlenek ellene a vádak azóta is.

Sean Combs, pdiddy, P. Diddy, Puff Daddy, Jennifer Lopez
A rapper és Jennifer Lopez 1997 és 1998 között alkottak egy párt. Az énekesnő karrierjének kezdetéről is sok rosszindulatú pletyka terjed P. Diddy bukása óta
Fotó: Getty Images/WireImage/Kmazur

A legnagyobb port egy kilencéves kislány és egy 16 éves fiú feljelentése kavarta az elmúlt napokban. Az alperesek nagy részét Tony Buzbee ügyvéd képviseli, és száznál is több ember készül beperelni az előadót a jövőben szexuális zaklatás, nemi erőszak és szexuális kizsákmányolás miatt. Buzbee eddig 120 embert képvisel, akikből 25 kiskorú volt az elkövetés idején, egy pedig mindössze 9 éves. Az ügyvéd már azt is kilátásba helyezte, hogy hamarosan P. Diddy bűntársait is meg fogják nevezni, azokat a sztárokat, akik részt vettek a a bűncselekményekben és azokat, akik tudtak róla, mit művel a rapmogul, mégsem tettek ellene semmit.

A nevek sokkolni fognak. Eljön a nap, amikor Sean Combson kívül másokat is megnevezünk. 

Már most is hosszú a lista, de az ügy természetéből adódóan rendkívül biztosak akarunk lenni az igazságban, mielőtt ezeket a neveket felfedjük" - mondta Tony Buzbee ügyvéd, aki kijelentette, hogy számos sztár neve is a listán van.

Combs ügyvédei mindezek ellenére folyton azt igyekeznek hirdetni, hogy Sean Combs zenei legenda, sikeres üzletember és szerető családapa, aki sokat jótékonykodik és azon dolgozik, hogy felemelje a fekete közösséget. A New York-i ügyészség október 11-én közölte, hogy Combs perét 2025 májusában kezdik tárgyalni, és hogy addig P. Diddy mindenképpen előzetes letartóztatásban marad, mert fennáll a szökés gyanúja, ezt nem merik kockáztatni ilyen horderejű ügynél - írja a People magazin.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!