Újra plasztikáztatott Gáspár Evelin

Vágólapra másolva!
A fiatal lány nagyon figyel a külsejére, hiszen hatalmas fogyáson ment keresztül pár évvel ezelőtt, mivel korábban nagyon sok bántást kapott a súlya miatt. Gáspár Evelin szeret szépészeti kezelésekre járni, most egy teljesen új technológiát próbált ki.
Vágólapra másolva!

Gáspár Evelint még duci kislányként ismerte meg az ország, azonban mára ez már a múlté. Még évekkel ezelőtt életmódváltásba kezdett, ami úgy látszik meghozta számára a sikert: 15 év alatt 110 kilóról fogyott le, ma már pedig sokkal kevesebbet mutat a mérleg. Súlyát azóta is tartja, amire rendkívül büszke a salgótarjáni sztár, ezért sem meglepő, hogy a közösségi oldalán gyakran mutogatja magát, olykor pedig le is vetkőzik. A fogyás ellenére a mai napig sok kritikát kap, például mellei mérete miatt kap nem kívánatos megjegyzéseket legtöbb esetben.

Gáspár Evelin
Gáspár Evelin nagyon vigyáz az alakjára, mióta lefogyott
Fotó: Gáspár Evelin Instagram

"Undorító a combod, és a melleid nagy nulla" - írta egy követője Gáspár Evelin egyik bikinis fotója alatt.

"Semmi melled" - fűzte hozzá egy másik.

Te sokkal több vagy, mint ez az állandó pózolás. Nyelveket beszélsz, van egyéniséged. Szerintem, ezt kellene kamatoztatni"

 - írta valaki, aki azért elismerte Gáspár Győző idősebbik lányának kvalitásait.

Ezért sem meglepő, hogy Gáspár Evelin a mai napig nagyon kritikus magával, és nagyon odafigyel a megjelenésére, ezért gyakran vállal fájdalmasabb szépészeti beavatkozásokat is, hogy megőrizze a mostani formáját. Legutóbb egy teljesen új technológiára épülő, zsírbontó hatású kezelésről beszélt, ami szerinte remekül működik.

"A 30-tól én nagyon bepánikoltam, hogy úristen, itt meg fog az életem reccsenni, a belépek a 3 X-be, aztán az elmúlt félévben nagyon sok dolgot megtettem magamért, amivel ezt az érzetet így csökkentettem" - mondta a Mokkában Gáspár Evelin, aki reméli, hogy ennek a kezelésnek köszönhetően a bőre mostani  állapotát akár 40 éves koráig is megőrizheti.

Most egy zsírbontó injekciót fecskendeztek a tokájába, ahonnan napokon belül, a nyirokrendszeren keresztül távozik a felesleg. A szakértő szerint 3-5 alkalom kell az injekciós kezelésből ahhoz, hogy eltűnjön a nem kívánt zsírréteg, azonban Gáspár Evelin büszkén jelentette, hogy neki 2 alkalom is elég volt - szúrta ki a Tények.hu Gáspár Evelin korlátozott ideig elérhető bejegyzését.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!