Itt az újabb bizonyíték, hogy Kárpáti Rebeka kibékült 17 évvel idősebb, milliárdos párjával

Kárpáti Rebeka
Vágólapra másolva!
A modell és milliárdos párja tavaly vállalták fel a nyilvánosság előtt, hogy egymásba szerettek. Ugyan már az eljegyzés is megtörtént, mégis a szakítás mellett döntött Kárpáti Rebeka és Lénárd András. Ennek ellenére az utóbbi hónapokban felröppentek a pletykák, miszerint ismét összejöttek, amire újabb bizonyíték került elő.
Vágólapra másolva!

Kárpáti Rebeka sokáig titkolta a kapcsolatot, majd tavaly nyáron elárulta, hogy újra szerelmes, és választottja nem más, mint a 17 évvel idősebb sikeres erdélyi üzletember, Lénárd András, aki többek között a Csíki Sör tulajdonosa. Bár az egykori szépségkirálynő tanult az előző kapcsolataiból, ezért féltve őrzi magánéletét, annyit azért elárult, hogy a nagy korkülönbség ellenére tökéletes az összhang közöttük. Év elején az is kiderült, hogy a milliárdos üzletember eljegyezte fiatalabb szerelmét, egy hatalmas, gyémántköves gyűrűvel. Azonban a pár később szakított, az okokról azonban mind a két fél hallgatott.

Kárpáti Rebeka
Kárpáti Rebeka 
Fotó: Instagram 

Lebukott Kárpáti Rebeka és milliárdos szerelme

Többször is hallani lehetett, hogy a pár több hónap után kibékült, amire újabb bizonyíték került nyilvánosságra. A Story.hu egyik olvasója eljuttatott egy fotó a laphoz, melyen az látszik, amint Kárpáti Rebeka és Lénárd András az egyik élelmiszerboltban vásárolnak, bevásárlókocsit választanak. A képek szerint a pár között nagy volt az összhang és boldognak tűntek, azonban a gyűrű még egyikük ujjára sem került vissza. Hogy mikor jelentik be, hogy ismét egy párt alkothatnak az rejtély, azonban egyre több bizonyíték utal rá. 

A képeket itt tudja megtekinteni. 

Kárpáti Rebeka gyereket szeretne

R. Kárpáti Péter lánya a ZWorld című podcastben mesélt arról, hogy minden vágya, hogy hamarosan családja legyen:

Nekem a legnagyobb cél az most, hogy legyen egy saját családom. 

Mindig úgy fogtam fel az életemet, hogy fiatalon dolgozom azért, hogy később majd kicsit a háttérbe vonulhassak és lehessen gyerekem, akit úgy tudok nevelni, ahogy én azt szeretném. Nem akarom azt mondani, hogy most már csak ez hiányzik, mert elégedett vagyok az életemmel, de nagyon szeretnék egy szerető családot, férjet, kisbabát" - ecsetelte még korábban.

Saját bevallása szerint nagyon nehéz a mai világban ismerkedni, emiatt pedig sokat szenved. Gondolkodott már azon, hogy párkapcsolatfüggő-e, mert mindig az volt, hogy kijött egy párkapcsolatból és hiába érezte úgy, hogy elege van és senkit nem akar, mindig jött egy új férfi az életébe. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!