Fordulat a Kísértésben: Lóri egy gyűrűvel térdel le az álomrandin Anna elé - videó

Vágólapra másolva!
Csütörtökön véget ér a TV2 realityje, kiderül, mely párok maradnak együtt, és kik szakítanak. Azonban még mindig tartogatnak meglepetéseket, és az eddigi legbiztosabb kapcsolatok is veszélybe kerültek. A Kísértés vége előtt sor kerül az álomrandikra, ahol újabb váratlan fordulatok történnek.
Vágólapra másolva!

A Kísértés csütörtök este véget ér, és kiderül, hogy mely párok azok, akik együtt maradtak, és kik azok, akiknek a kapcsolata végleg véget ért. A TV2 realityjének kedd esti adásában a párosok női és férfi tagjai is választottak maguk mellé valakit, akivel az álomrandijukat szeretnék eltölteni. Így történt, hogy Lóri, Inge párja kitartott első választása mellett, és Annát vitte magával randizni annak ellenére, hogy korábban már többször is összevesztek egymással.

A Kísértés
A Kísértésben Inge és az egyik kísértője csúnyán összevesztek a finálé előtt
Fotó: TV2

Természetesen a párok mind izgatottan várják már a végső döntést, és azt, hogy kivel mi törtét az álom randin, azonban Lórit valószínűleg nehéz lesz felülmúlni, ugyanis a romantikus vacsora közben egyszer csak egy gyűrűvel térdelt le Anna elé, hogy feltegyen neki egy hatalmas kérdést.

Szerinted, el tudnád képzelni, hogy a villabeli szerelmed én legyek?

hangzott a kérdés Lóritól, miközben letérdelt a kísértő lány elé, aki igennel válaszolt, majd hosszan megölelték egymást, de csók nem csattant el köztük. Talán Lórit még visszafogta a tudat, hogy menyasszonya sem lépett át egy bizonyos határt, ezért ő sem merte. Anna pedig az álomrandevú után azt mondta, hogy még sosem volt ilyen élményben része, ő romantikus filmeket sem nézett, mert azt hitte, ilyen nincs, ez kamu, de rájött, hogy igenis van, Lóri bebizonyította számára.

Lóri már korábban degradálta menyasszonyát, Ingét a többiek előtt és elmondta, hogy nem volt őszinte tőle, amikor megkérte a barátnője kezét.

Megkértem a kezét, de amikor megkértem, akkor sem voltam száz százalékig biztos benne, hogy ez a jó döntés, és én ezt akarom.

A kérdésemre a választ, amiért jöttem, megkapom" - magyarázta határozottan Lóri a kamerák előtt, ami nem igazán vet rá jó fényt azóta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!