Kollányi Zsuzsi végre elmondta, hogy mi van közte és a Jóban Rosszban jóképű színésze között

Vágólapra másolva!
Az énekesnő tavaly márciusban jelentette be, hogy hét év után véget ért a házassága. Kollányi Zsuzsi hónapok óta szingli, azonban nemrég egy ismert, fiatal színésszel hozták őt szóba. Vajon van alapja a pletykáknak? Az igazságról maga az énekesnő is megszólalt.
Vágólapra másolva!

Kollányi Zsuzsi és férje, Bóza Roland hét év után döntöttek úgy, hogy elválnak. A sztárséf és az énekesnő majdnem másfél évig alkottak egy párt, de sajnos nem sok idejük jutott egymásra. Életüket próbálták egymáséhoz formálni, ám később belátták, hogy hiába szeretik egymást, nem ugyanazt akarják. Kollányi Zsuzsi a szakítás után új életet kezdett, egyre többet jár le a konditerembe edzeni, valamint az étkezésre is odafigyel.

Kollányi Zsuzsi
Kollányi Zsuzsi elképesztő formában van
Fotó: Kollányi Zsuzsi/Instagram

Kollányi Zsuzsi ismét randizik?

Az énekesnő ismét kivirult, ami többek szerint a Jóban Rosszban színészének is feltűnt, ugyanis többen azt pletykálták, hogy ő és Volosinovszki György között több lehet, mint barátság. Többször is együtt látták őket, egy eseményen pedig egymás mellett ültek, és a végén együtt is távoztak a helyszínről.

Vajon valóan egy párt alkotnak? A híresztelésekre Kollányi Zsuzsi egy interjúban reagált.

Gyurival barátilag vagyunk jelen egymás életében, ő az egyik legjobb barátom. 

Van egy színitanodája, ahol mindketten tanítunk, így a szoros barátságon kívül kollegiális viszony is van közöttünk. Más nincs" - kezdte az énekesnő, aki már előre tudta, hogy pletykálni fognak róla és Volosinovszki Györgyről. 

"Amikor közösen mentünk el erre a műsorra nézőként, még nevettünk is rajta, hogy biztosan felmerül majd, hogy együtt vagyunk-e, főleg azért, mert már jó néhány hónapja mindenki azt találgatja, hogy vajon kivel, hová megyek, hova utazom és miért. Sejtettük tehát, hogy ez lesz. Mi lett volna akkor, ha egy vállmasszázst is beiktatunk, akkor aztán tényleg nem mostuk volna le magunkról a dolgot” - magyarázta a Borsnak

Készen áll egy új párkapcsolatra

Az énekesnő a lapnak sejtelmesen azt mondta, hogy nem árulhatja el, hogy van-e párja. Korábban elmondta, hogy nyitott egy új párkapcsolatra, azonban nem ragaszkodik mindenképp hozzá. Saját bevallása szerint csak azért, hogy legyen mellette férfi, nem mond igent. Nem hiszi, hogy nőként csak akkor lenne értékelhető, ha van egy társa. Nagyon erős a szűrőrendszere, ha valami nem stimmel, akkor harag nélkül, de azonnal továbblép. Tisztában van azzal, hogy egy kapcsolat kompromisszumokkal jár, de nem mindegy, mennyivel és milyennel. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!