Fordulat Liam Payne halála kapcsán: két ember ellen indult nyomozás

Liam Payne
Liam Payne
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, holtan találták a One Direction egykori sztárját, Liam Payne-t. A 31 éves énekes egy Buenos Aires-i szálloda harmadik emeletéről esett le, és rendkívül súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. Először öngyilkosság miatt nyomozott a hatóság, azonban azóta bonyolódott az ügy, most két gyanúsítottja is lehet a tragédiának.
Vágólapra másolva!

Október 17-én érkezett a szörnyű hír, miszerint a One Direction egykori tagja, Liam Payne 31 éves korában meghalt, ugyanis kizuhant egy szállodai szoba erkélyéről. A fiatal énekes a harmadik emeletről zuhant a mélybe, és rendkívül súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. Payne a Buenos Aires-i Casa Sur szállodában halt meg, ahol a városi rendőrség helyszínelői bizonyítékokat gyűjtött az eset után, a helyszínen a rendőrök egy üveg whiskyt, egy öngyújtót és egy telefont találtak, ami valószínűleg a popsztárhoz tartozott.

Payne
Rajongók Liam Payne halálának helyszínen gyászolják az énekest
Fotó: AFP/Luis Robayo

Liam Payne halálának körülményeit azóta is vizsgálják, hiszen egyre több gyanús dologra derül fény a nyomozás során. Időközben kiderült, hogy az énekes valóban drog hatása alatt állt a halála idején. A rendőrség közleménye szerint erős hallucinogén szer hatása alatt állhatott, amikor kizuhant, ez pszichotikus rohamokat és hallucinációt is okozhatott.

Úgy tudni, a rendőrség az argentin Casa Sur hotel két alkalmazottja ellen is nyomozást rendelt el azok után, hogy kiderült, az énekes drogokat fogyasztott a halála előtt. A szálloda két alkalmazottját azzal gyanúsítják, hogy ők jutatták a végzetes adag szerhez, úgynevezett kristályhoz Liam Payne-t, akinek halálát ez jelentősen befolyásolhatta. A rendőrség eddigi információi alapján a gynaúsítottak a világsztár lakosztályába, egy szappanos dobozba rejtve csempészték be a kábítószert. Az említett kristály mellett egyéb tablettákat is találtak az előadó szobájában.

Liam Payne egy közeli barátja is megszólalt a halálát követően, és azt mondta, az énekes nagyon igyekezett leküzdeni a drogok iránti vágyát és mindent elkövetett azért, hogy tiszta maradjon, de a szállodában kísértésbe esett, hiszen ott az említett személyek alkohollal és drogokkal is kínálták Payne-t. Állítólag, amikor a Buenos Aires-i Casa Sur szálloda vezetősége értesült a gyanúsított férfiak viselkedéséről, szinte azonnal ki is rúgták az egyiküket - írja a DailyMail.

Gyászolnak a One Direction-rajongók, meghalt Liam Payne
Gyászolnak a One Direction-rajongók
Fotó: AFP

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!