Budapestre jön Lionel Richie

Lionel Richie a színpadon
Lionel Richie a színpadon
Fotó: Photo by Yui Mok / POOL / AFP
Vágólapra másolva!
Jövő nyáron Budapesten ad koncertet Lionel Richie.
Vágólapra másolva!

Lionel Richie Magyarországot is útba ejti a Say Hello to the Hits című európai turnéjával, amelynek során legnagyobb slágereit adja majd elő. A koncertsorozat 2025 márciusában indul Belfastban, és – 16 ország és 27 koncert után – augusztusban Madridban zárul. Az énekes a tervek szerint 2025. július 17-én ér Budapestre, az MVM Dome-ban fog fellépni – közölte a koncertet szervező Live Nation.

The King's Trust Global Gala 2024 Lionel Richie
Lionel Richie
Fotó: NurPhoto via AFP/Thenews2/NurPhoto / NurPhoto via AFP/Thenews2/NurPhoto

Lionel Richie legutóbb majdnem 20 éve, 2005-ben lépett fel Magyarországon, akkor a budapesti Ötvenhatosok terén (az akkori Felvonulási téren) adott ingyenes koncertet rengeteg néző előtt.

Lionel Richie pályája

A 75 éves Lionel Richie a popzene történetének egyik legsikeresebb előadója: lemezeiből több mint 125 millió példány fogyott el világszerte, miközben négy Grammy-díja mellett (a Halálbalett betétdaláért) Golden Globe-ot és Oscar-díjat is nyert a pályája során.

Több mint fél évszázados munkássága alatt olyan slágereket alkotott, mint a Say You, Say Me, a Dancing on the Ceiling, az All Night Long (All Night), az Endless Love, a Lady, a Hello, a Penny Lover, a Truly, a Stuck on You vagy épp a Live Aid dala, a Michael Jacksonnal közösen írt We Are the World.

1967-ben Mystics néven alapította meg az első zenekarát, amely aztán Commodores néven működött, majd többek között Kenny Rogersszel és Diana Ross-szal is dolgozott. Első szólólemeze, a Lionel Richie 1982-ben jelent meg, több mint négymillió példány fogyott belőle.

Következő lemezével, az 1983-as Can't Slow Downnal már az év albumának járó Grammy-díjat is megkapta, az 1986-os Dancing on the Ceilingen pedig a Say You, Say Me is szerepelt, amelyért a Golden Globe és az Oscar járt az énekesnek. Lionel Richie-t 2022-ben a Rock and Roll Hall of Fame-be, vagyis a Rock and Roll hírességek csarnokába is beiktatták.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!