Megszólalt a megasztáros szerepléséről Varga Viktor volt barátnője

Zsembera Liliána Varga Viktor felvételén
Fotó: Instagram/Varga Viktor
Vágólapra másolva!
Megszólalt Varga Viktor volt barátnője, Zsembera Liliána, miután vasárnap a Megasztárban láthatták a TV2 nézői.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, a Megasztár vasárnapi adásában többek között Varga Viktor volt barátnője, Zsembera Liliána is megjelent, most pedig azt is elmondta, miért jelentkezett a műsorba, mik a céljai az énekléssel.

Zsembera Liliána a Megasztár válogatóján
Zsembera Liliána a Megasztár válogatóján
Fotó: TV2 / TV2

"Nem kellett nagyon biztatni, rugdosni, hogy jelentkezzek a Megasztárba. Két-három éve már, hogy énekléssel foglalkozom, heti szinten járok énektanárhoz. Nagy mérföldkő számomra, hogy a versenyben színpadra álltam, korábban ugyanis soha senki nem hallott énekelni. 

Otthon is csak akkor énekelgettem, amikor a szüleim nem voltak a közelben.

Azóta jó visszajelzéseket kapok, legalábbis nem mondták, hogy egy rettenet lennék. A céljaim között van, hogy musicalszerepet kapjak: kipróbálnám magam zenés-táncos darabokban, és szólókarrierre is vágyom" – magyarázta a Borsnak a Madách Színház művészeként is ismert lány.

Zsembera Liliána a lapnak azt is megerősítette, hogy Varga Viktorral jelenleg nincsenek együtt, de jóban maradtak, sokszor beszélnek. Mint mondta, az énekes nem hisz a monogámiában, amit ő nem tudott elfogadni, a kapcsolatuk során azonban sokat tanult tőle, mellette maga is nyitottabbá vált.

Megasztár: hogy szerepelt Zsembera Lilána?

Varga Viktor volt barátnője korábban már a Sztárban sztár leszek!-ben is próbálkozott, ott azonban nem jutott tovább. A Megasztár válogatóján a Flashdance talán legismertebb dalát, a Maniacot adta elő nagy átéléssel, amivel hatalmas sikert aratott a zsűrinél: egyöntetű igen szavazattal engedték őt tovább a középdöntőbe.

Nézzen bele a produkciójába, ha lemaradt volna róla!

Marics Peti szinte azonnal felismerte Zsembera Liliánát, aki a műsorban is magyarázkodni kezdett arról, hogy már nem alkotnak egy párt Varga Viktorral: jó kapcsolatban maradtak, viszont nem közösek a céljaik. "Viktorral két külön utat járunk, nem egyeznek a céljaink. Jóban vagyunk, de most nem működik ez a kapcsolat közöttünk" – mondta a Megasztár stábjának Zsembera Liliána.

A mostani évadban nem ő volt egyébként az egyetlen ismert ember, korábban ifj. Schobert Norbert, illetve Alekosz volt barátnője, Varsányi Réka is feltűnt a műsorban.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!