Ezt gondolta a Megasztár zsűrije Varga Viktor volt barátnőjének előadásáról - videó

Zsembera Liliána Varga Viktor felvételén
Fotó: Instagram/Varga Viktor
Vágólapra másolva!
Mint korábban írtuk, újabb ismerős arc tűnt fel a TV2 tehetségkutatójának utolsó válogatóján. Ifj. Schobert Norbert és Varsányi Réka után, most a Párharc korábbi győztese, Zsembera Liliána is szerencsét próbált a Megasztárban, Marics Peti rögtön felismerte őt.
Vágólapra másolva!

A Megasztár előzeteséből már kiderült, hogy feltűnik majd Zsembera Liliána is, akit leginkább Varga Viktor exbarátnőjeként ismerhet a közönség, hiszen korábban a Párharc című realityt is megnyerték együtt. A fiatal lány egyébként a Madách Színház táncművésze, tavaly a Sztárban sztár leszek!-ben is szerencsét próbált, azonban akkor nem jutott végül tovább. Most úgy döntött, hogy az új Megasztárban is megmutatja énektudását, és ehhez egy világslágert válaszott. 

Varga Viktor volt barátnője a Flashdance egyik legismertebb dalát, a Maniac-ot adta elő nagy átéléssel, ezzel hatalmas sikert aratott a zsűrinél, akik egyöntetű igen szavazattal engedték őt tovább a középdöntőre. Marics Peti szinte azonnal felismerte Zsembera Liliánát, aki magyarázkodni is kezdett arról, hogy már nem alkot egy párt Varga Viktorral, azonban jó kapcsolatban maradtak, viszont nem közösek a céljaik.

Viktorral két külön utat járunk, nem egyeznek a céljaink. Jóban vagyunk, de most nem működik ez a kapcsolat közöttünk" 

– magyarázta a Megasztár stábjának Zsembera Liliána, aki azonban korábban sem tagadta, hogy sokat köszönhet a volt barátjának. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!