Tíz éven át hazudott a párkapcsolatáról a pornómodell Molnár Anikó - videó

MolnárAnikó,molnáranikó, Molnár
Vágólapra másolva!
Az utóbbi évben pornózásból élő valóságshow-szereplő úgy döntött, elmondja az igazat az eddig titkolt párkapcsolatáról. Molnár Anikó valószínűleg azért hazudta, hogy egyedülálló, mert szégyellte, hogy bántalmazza a férfi, akivel most úgy tűnik, hogy végleg szakítottak.
Vágólapra másolva!

Az erotikus képeiről ismert sztár már 49 éves, születésnapját pedig egy utazással ünnepelte. Elmondása szerint akkor ismerkedett meg egy férfival, akivel már többször randizott, azonban az illetővel egyre több volt a konfliktusa. A férfival szerette volna megünnepelni külföldön a születésnapját, azonban végül erre nem került sor.

MolnárAnikó,molnáranikó, Molnár
Sírva mesélt a bántalmazásról a pornómodell, Molnár Anikó
Fotó: Forrás: Polyák Attila - Origo 

Lett volna valaki, akivel elutaztam volna, de végül itthon maradtam, amire megvolt az okom. 

Régóta ismertem már ezt a srácot, akiről szó van, és az a helyzet, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban történtek súrlódások közöttünk. Nekem pedig arra nincs szükségem, hogy ahelyett, hogy eltöltenék egy csodálatos hetet egy szép helyen, vitatkozzak valakivel. Inkább itthon maradtam..." - magyarázta korábban, azonban most kiderült, hogy nem csak ennyi áll a háttérben, tíz éve tartott a bántalmazó kapcsolata, amiről a Tényeknek mesélt a pornómodell.

Molnár Anikó azonban a férfi kilétét továbbra sem árulta el, egyelőre nem tudni, hogy csak azért, mert szégyelli a bántalmazást, vagy más is állhat a titkolózás hátterében. A pornómodell most úgy döntött, kitálal a kamerák előtt és elmondta, hogy valójában 10 évig volt kapcsolata, amiben folyton megalázta és verbálisan bántalmazta, szidta őt a férfi.  

"Egy sz*r vagy” - mondta a férfi Molnár Anikónak, aki ezek ellenére tűrte a megaláztatásokat, útolag már úgy gondolja, hogy kihasználta és valószínűleg meg is csalta őt.

Azt kell, hogy mondjam, hogy én többet sírtam mellette, mint egész életemben összevéve

- magyarázta, majd azt is hozzáfűzte, ő hiába próbálkozott megoldani a helyzetet, az egyre csak rosszabb lett, a férfi nem volt hajlandó alkalmazkodni, sem változtatni a viselkedésén.

Bármit tettem a dologba bele, egyszerűen úgy éreztem, hogy kevés. És akkor annál többet és többet és erőmön felül, már szinte saját magamat alárendelve... Elengedni nem tudtam, csak időkre, 1-2 hónapra, és aztán megint kibékülés.

És az az igazság, hogy nem is a külön töltött idő volt a hullámvölgy. Hanem a kibékülés utáni időszak”- magyarázta Molnár Anikó, aki most végleg pontott tett a kapcsolata végére, azóta sokkal felszabadultabbnak érzi magát, és azt állítja, már tényleg nem akarja folytatni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!