Új hírek érkeztek a gyerekverő, alkoholista Molnár Gusztávról

Molnár Gusztáv
Molnár Gusztáv
Vágólapra másolva!
AZ RTL Klub bukott, utcán fetrengő, alkoholista színészének már évek óta problémái vannak az alkohollal. Molnár Gusztáv ugyan korábban volt már elvonón, ismét visszaesett, így jelenleg is terápián kezelik őt. Barátja nemrég megszólalt a színész jelenlegi állapotáról.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub bukott, gyerekverő és alkoholista sztárja korábban majdnem egy évet töltött az elvonón az alkoholproblémái miatt. Molnár Gusztáv 2022-ben saját maga vallotta be, hogy majdnem belehalt az ivásba, ezért is vonult be az elvonóra, ahol ahol 265 napot töltött, ez idő alatt rengeteget fogyott, teljesen megváltozva jött ki az intézményből. Miután azonban szakított a párjával, ismét az alkoholhoz nyúlt, ugyanis nem tudta feldolgozni, hogy vége a párkapcsolatának. A Corvin-negyedben a kukák mellett aludt fényes nappal, erről fotók is készültek. Annyira borzalmas állapotban volt, hogy később egy járókelő mentőt is hívott hozzá.

Molnár Gusztáv
Molnár Gusztáv többször is visszaesett
Fotó: Molnár Gusztáv/Instagram

Molnár Gusztáv nehezen bírta alkohol nélkül

A színész azonban felmérte, hogy nagy a baj, ezért október elsején saját magától ismét bevonult az elvonóra. Úgy érzi, most már van miért élnie, ezért is döntött a kezdetben izolációval, teljes magánnyal járó terápia mellett. Jelenlegi állapotáról nemrég az egyik barátja nyilatkozott, aki bevallotta, hogy Molnár Gusztáv az elvonón pár hétig szenvedett, azonban napról napra jobban érzi magát. 

"Az elmeséléséből kiderült, hogy a felépülés első hetét nehezen élte meg. 

Még gyenge volt, rosszul aludt, talán a külvilág is jobban hiányzott neki.

Azóta viszont napról napra jobban érzi magát, és ami nagyon fontos: van hite" - kezdte az ismerős.

Kiemelte, hogy Molnár Gusztáv pont ma 38 éves, azonban az RTL Klub bukott sztárja nem bánja, hogy nem ihat a születésnapján.

"Azt mondta, a komlói rehabilitáció előtt mindent elveszített, ott viszont visszakapta az élni akarását. Most viszont úgy érzi, vannak lehetőségei, ezért talán nem is bánja, hogy idén nem koccint majd a szülinapján" - hangsúlyozta. 

Gusztáv a hétvégétől egy pécsi rehabilitációs intézetben folytatja a felépülést, és egy időre teljesen el van zárva a külvilágtól, de most úgy érzi, tényleg van miért küzdenie. 

Nekem azt mondta, hogy nem fél semmitől, és nagyon örül neki, hogy ismét segítséget kért. Vele lehetetlen nem lelkizni, így persze arra is kitért, hogy 38 évesen először érzi úgy, hogy vannak céljai és stabil jövőképe. Az elvonón az érzéseivel dolgozik, hiszen a függők leginkább az érzéseik elnyomása miatt használnak. Az intézményben viszont megtanulják beazonosítani ezeket az érzéseket, és ami a legfontosabb, elfogadni azokat" - magyarázta a Borsnak a barát. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!