Naomi Campbell mindenkit átvert: elköltötte a rászorulók pénzét

Naomi Campbell
Vágólapra másolva!
Az 54 éves modell néhány évvel ezelőtt súlyos pénzügyi botrányba keveredett az általa alapított szervezet miatt. Naomi Campbell modellt öt évre felfüggesztették, több embert is átvert.
Vágólapra másolva!

Naomi Campbell mindig is a botrányairól, kábítószeres történeteiről vagy éppen viharos szerelmi életéről volt híres. Az 54 éves modell azonban ha kell, akkor jótékonykodik is, azonban azt is sajátos elképzelésben. Még 2005-ben hozta létre Fashion for Relief szervezetet, melynek célja a Katrina hurrikán rászorulóinak a segítése volt. A Katrina hurrikán főként a Mexikói-öblöt és az Egyesült Államokat érintette, hatalmas pusztítást és árvizet okozva többek között New Orleansban, illetve tágabb környezetében. New Orleans városának egy része víz alá került, nagyon sokan meghaltak. 

Naomi Campbell
Naomi Campbell mindenkit átvert
Fotó: Naomi Campbell / Instagram

Naomi Campbell hatalmas összeget csalt

A modell azonban később úgy döntött, hogy a jótékonysági szervezetből összegyűlt pénzt mégsem a hurrikán áldozatainak a megsegítésére szánja. Naomi Campbell az afrikai oktatást szerette volna fejleszteni az összegből, ami később az Egyesült Királyság jótékonysági szervezeteket felügyelő szervezetének is feltűnt. Közleményt adtak ki, melyben kitértek arra, hogy a szervezet kiadásait másra költötte a modell, és öt évig eltiltották bármilyen jótékonysági szervezetben való közreműködéstől. 

2021-ben vizsgálat indult a Fashion for Relief szervezet ellen, melyet a történtek miatt feloszlattak, valamint 344 000 fontot, azaz körülbelül 170 millió forintot szolgáltattak vissza, mely két szervezet között kerül kiosztásra.

Naomi Campbellnek azonban ez nem volt elég: több hírességet megpróbált meggyőzni, hogy vegyenek részvényt az alapítványából, így többek közt Paris Hilton, Justin Bieber, Kendall Jenner, Sarah Ferguson és lányuk, Beatrice hercegnő is csalás áldozata lett - számolt be róla az In Touch Weekly. 

Súlyos drog- és alkoholfüggő volt

A brit szupermodell a '90-es évek egyik legnagyobb divatikonja volt, azonban komoly problémákkal küzdött. Állítása szerint barátja, Gianni Versace halála annyira megviselte, hogy elkezdett lecsúszni a lejtőn, folyamatosan ivott és drogozott, amit sokáig tagadott a nyilvánosság előtt. Később beismerte, hogy függő, és az anonim alkoholistákhoz is csatlakozott a verekedős modell.

"Amikor tükörbe néztem, nem szerettem azt az embert, aki visszanézett rám. Hogy őszinte legyek, volt idő, amikor azt hittem, nem élem túl. Rengeteg problémával küzdöttem. 

Többek között túl sokat ittam, ezért csatlakoztam az anonim alkoholistákhoz, hogy kijózanodjak és józan is maradjak.

 Ma már felhagytam az alkoholfogyasztással. Ha nem iszom, sokkal boldogabb vagyok" - nyilatkozta még 2010-ben a Vogue magazinnak. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!