Az Origónak beszélt először ismert, új párjáról a Next Top Model Hungary egyik legszebb modellje

Alföldy Anna
Vágólapra másolva!
Alföldy Anna a Next Top Model Hungary című műsorból lehet ismerős a nézőknek. A Next Top Model Hungary sztárja úgy érzi, több téren is nagy hatással volt rá a TV2 műsora, hiszen visszanézve rájött, hogy szeretne újra természetesebb lenni. Időközben új párkapcsolata is lett egy ismert férfi oldalán, amiről most először mesélt az Origónak.
Vágólapra másolva!

A Next Top Model Hungary egyik szereplője, Alföldy Anna még korábban bejutott a legjobb 16 lány közé, azonban a vártnál hamarabb búcsúzott a versenytől, így a fődíjtól is.

Alföldy Anna, a Next Top Model Hungary korábbi versenyzője
Alföldy Anna, a Next Top Model Hungary korábbi versenyzője
Fotó: Alföldy Anna/Instagram

A Next Top Model Hungary sztárjának új párja van

A fiatal lány ritkán beszél a magánéletéről, azonban nemrég kivételt tett, és az Origónak mesélt a párkapcsolatáról. Új párja, Kurucz Sándor korábban egy tehetségkutató műsorban is feltűnt, mint táncos, ma pedig koreográfusként dolgozik.
„Négy évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, csak neki és nekem is volt még akkor párkapcsolata. 

Hamarosan egy éve lesz, hogy együtt vagyunk. 

Elkezdtünk beszélgetni, kerestük egymás társaságát, majd mikor Sanyi Thaiföldön volt, akkor kiutaztam hozzá. Onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy együtt folytatjuk az utunkat. Mi már az első pillanattól tudtuk, hogy ez több, mint egy barátság. Azt érzem, hogy mindenben támogat, hatalmas szeretetet kapok tőle.

 Soha nem voltam annyira biztos egyik kapcsolatomban sem, mint most

 - kezdte lapunknak.

Alföldy Anna és Kurucz Sándor
Alföldy Anna és Kurucz Sándor
Fotó: Alföldy Anna/Instagram


Alföldy Annak elárulta, hogy már össze is költöztek a párjával, ami hatalmas örömmel tölti őt el.
„Mindketten élvezettel járunk haza.

 Még mindig ott van a pillangó a gyomromban, hogy vágyom haza, vágyom a másikra, milyen izgi hazamenni, hogy valaki vár otthon.

 Rengeteg a közös bennünk, így sok olyan dolog van, amit együtt szeretünk csinálni” – részletezte a modell. 

Alföldy Anna és Kurucz Sándor
Fotó:  Alföldy Anna /Instagram

A Next Top Model Hungary korábbi versenyzője kiemelte, hogy fontos számára egy férfiban a megjelenése, a kedvessége, az odafigyelés, ezt pedig mind megtalálta párjában. Nem érez semmiben sem hiányt, romantikus énjét pedig új párkapcsolatának köszönheti. „Korábban nem fogtam meg egyik párom kezét sem, nem voltam az az odabújós típus, mostanra pedig ez nagyon megváltozott. Olyan lettem, mint egy kis matrica” – mesélte.

Kiemelte, hogyha a mai világban kellene ismerkednie, akkor nagyon nehéz dolga lenne, mert a világ felgyorsult, az emberek pedig kiszámíthatatlanok lettek. Manapság egyre kevesebb férfi  udvarol egy nőnek, azonban szerencsésnek érzi magát, ugyanis ez Sanyiról nem mondható el. 
 

A mai napig udvarol Sanyi.

 Még az elején ezt nekem is nehéz volt kezelni. Volt olyan, hogy az ajtómon volt egy kis ajándékcsomag, virág, vagy elmentünk vacsorázni” – osztotta meg az Origóval. 

Alföldy Anna
Fotó: Alföldy Anna/Instagram

A természetességre törekszik

A műsor óta a TV2 sztárja folyamatosan vetkőzi le a felszínességét, el akarja fogadni saját magát úgy, ahogy van.

A mai napig nagy szerepet játszik az életemben, hogy már nem folyamodom ahhoz, hogy különféle filtereket használjak, merem vállalni önmagam.

 Teljesen kizártam azt, hogy ki mit gondol. Valamiért teljesen máshogy lettem az emberek előtt beállítva, mint amilyen valójában vagyok. 

A számat kioldattam, leszedettem a műszempilláimat, minél több smink nélküli fotót és videót publikálok, hogy az emberek tudjanak velem azonosulni. 

Ebben a párom is támogat, és azt az oldalamat hozza elő, amit még én sem ismertem” – zárta a beszélgetést.  A TV2 sztárja tökéletes alakját az étkezésnek és az edzésnek köszönheti, amit jelenleg is megpróbál tartani. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!