Pénteken jön az egyik leggusztustalanabb spanyol film folytatása

Vágólapra másolva!
A Platform 2 öt évvel az első rész után érkezik a Netflixre pénteken. A fegyencekről szóló spanyol botrányfilm a valódi éhezők viadala, világszerte 56 millióan látták.
Vágólapra másolva!

Folytatódik az egyik legsokkolóbb pszichothriller Netflixen. A Platform című spanyol botrányfilm folytatása, a Platform 2 pénteken érkezik a streaming óriásra egy gyomorforgató, 18 éven felülieknek ajánlott előzetes kíséretében. Ez alapján kijelenthető, hogy mindenképpen az év legkiakasztóbb filmjére számíthatunk.

image

Spanyol botrányfilm: miről is szól a Platform?

A 2019-ben készült Platform című film nem is érkezhetett volna jobbkor a Netflixre, mint a pandémia kezdetén, 2020. márciusában. „A sittesek éhezők viadalának is hívott filmben egy betontoronyba épült börtön lakóinak életét követhetjük nyomon. Akik egyszer ide bekerülnek már csak hullazsákban távozhatnak az épületből, de még mielőtt elvinnék őket, lehet hogy ízletes vacsora lesz belőlük. Az épület minden emeletén két ember lakik, akiknek naponta egy dolguk van, az emeletek között mozgó ételliftről megenni annyi élelmet, amennyit tudnak, amíg az ő emeletükön van. A szerencsésebbek, akik a felső emeleteken vannak, valódi terülj-terülj asztalkámat kapnak, azonban akik lejjebb kaptak helyet a bűneik miatt, azoknak néha már csak a morzsák jutnak. A szárnyak között közlekedni lehetetlen, azonban ha a hőseink túl akarnak élni, meg kell próbálniuk a lehetetlent is.

image

Platform 2: Újabb spanyol botrányfilm?

Az új film előzetesében úgy tűnik, fokozzák a gusztustalan jelenetek és az embertelen helyzetek számát, miközben egy új hőst, ezúttal egy nőt, helyeznek a sztori előterébe. A tét nagyobbnak tűnik, miközben a lenti szinteken élő éhezők, nem akarnak szó nélkül meghalni, inkább fellázadnak a sorsuk és jól lakott társaik ellen. A Platform 2 pénteken érkezik világszerte Netflixre.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!