300 ezer forint alatt nem vesz cipőt a TV2 sztárja

PSG Ogli
PSG Ogli
Fotó: Instagram/PSG Ogli
Vágólapra másolva!
PSG Ogli több százezer forintért vett magának cipőt a Kőgazdag fiatalok adásában.
Vágólapra másolva!

A Kőgazdag fiatalok szereplője, a PSG Ogliként ismert Papp Olivér arról elmélkedett a műsorban, hogy mennyit érdemes egy pár cipőre költeni: "Cipőt, úgy gondolom, hogy 300 ezer forint alatt nem veszünk" – mondta az adásban, végül 6-700 ezer forintért rendelt egy egyedi darabot a tanácsadójától. Nézze meg videón a kijelentését, amely sokaknál kiverhette a biztosítékot!

A TV2-n október közepétől megy a Kőgazdag fiatalok új évada, amelyben PSG Ogli mellett Dulin Metta, Tuvic Aleksandra, Bárány Aurél, Ágoston Filip és Takács Kata életébe is újra bepillanthatunk, miközben a társasághoz Tuvic Aleksandra barátnője, Szanyi Vanda is csatlakozott.

PSG Ogli a Dancing with the Starsban is szerepel

PSG Ogli hamarosan a Dancing with the Stars ötödik évadában is színpadra lép, szombaton már táncosként is láthatják a TV2 nézői. A valóságshow-szereplő partnere a korábbi szezonokban már látott Szőke Zsuzsanna lesz, aki egy instagramos kérdezz-felelek során nyilatkozott új párjáról.

Szőke Zsuzsanna és PSG Ogli, Dancing with the Stars
Szőke Zsuzsanna és PSG Ogli a Dancing with the Stars sajtóeseményén
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo / Ladóczki Balázs - Origo

"Az elején, mikor megtudtam, hogy Olivér lesz a partnerem, akkor úgy voltam vele, hogy atyaúristen, mivel áldottak már meg megint idén? Viccet félre téve ez az első hét után sokat javult. Látom, hogy Olivér tényleg odateszi magát, jár a próbákra, szerintem élvezi is a dolgot, úgyhogy én már most nagyon örülök. Olivér jó diák, úgyhogy hallgat rám hál' istennek" – mondta az ötszörös latin tánc magyar bajnok és show-tánc világbajnok.

Instagram-sztorijában maga PSG Ogli is megjelent, aki az is elmondta, hogy miért vállalta a Dancing with the Starst: "Én is örülök, hogy Zsuzsit kaptam. Szerintem a többieket elnézve ő a legjobb, akit kaphattam volna. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Zsuzsit kaptam. A Dancinggel egyébként az a célom, hogy ugyan eddig csak a komolytalan énemet tudtam megmutatni, azonban mindenféleképpen szeretném a komoly énemet is, mert van az is. Van normális oldalam, nemcsak a bugyuta, hülye gyerek" – állította.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!