Régi, eddig nem látott fotók kerültek elő Rúzsa Magdiról: így nézett ki a Megasztár versenyzőjeként

Rúzsa Magdi
Rúzsa Magdi
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
Már 18 év eltelt azóta, hogy az énekesnő megnyerte a Megasztár harmadik évadát. Rúzsa Magdi most ott ül a műsor zsűrijében. Emlékszik még azokra a pillanatokra, amikor megnyerte a TV2 műsorát? Mutatjuk!
Vágólapra másolva!

Rúzsa Magdi az egyik első interjújában, amikor 21 éves volt, elmesélte, hogy egy szerelmi csalódás után jelentkezett a Megasztárba. Mint kiderült, a szerelmét egy vonaton ismerte meg Kishegyes és Szabadka között, majd másfél évig együtt voltak szerelemben, bizalomban. Ám amikor az énekesnő megtudta, hogy a fiú többször is megcsalta, összetört. Ekkor jött össze a Megasztár egyik operatőrével, de a kapcsolat nem tartott sokáig. 

 Rúzsa Magdi a Megasztár harmadik győzteseként vált ismertté
 Rúzsa Magdi a Megasztár harmadik győzteseként vált ismertté
Fotó: TV2

Már 18 év eltelt azóta, hogy Rúzsa Magdi megnyerte a tehetségkutató harmadik évadát, most pedig ott ül a műsor zsűrijében. Nézze meg a galériában, hogy Rúzsa Magdi milyen volt versenyzőként!

 

Ma már a Megasztár zsűritagjaként láthatják a nézők

"Nyilván nekem is átfutott a fejemen, hogy van még odakinn ennyi ember, van még tehetség? Hiszen mostanában olyan sok tehetségkutató zajlik... De azt kell mondanom (már túl vagyunk a válogatón), hogy meglepően sok jó hanggal találkoztunk. Nem akarok túlzásokba esni és nem akarok nagyot mondani, de elképesztő tehetségek vannak ebben a szériában! 

Érdekes – és ez a mai, modern világnak köszönhető –, hogy minden szempontból kész előadók érkeztek hozzánk. Szinte megdöbbentő volt, főleg ahhoz képest, hogy mi volt húsz évvel ezelőtt.

Értem itt a megjelenésüket, a hangjukat, mindent egyben. Szinte biztos vagyok benne, hogy meg fogják érinteni az ország szívét… Azt is gondolom, hogy ezek az arcok azért most kerültek elő, mert kivártak. Vártak egy olyan műsorra, ahol tényleg a tehetségükre kíváncsi a tévécsatorna és a zsűri is, ahol nem aláznak meg senkit, azért mert nem olyan ügyes, mint a többiek. Ahol ének van, ahol értő fülek vannak és ahol – nem mellesleg – empatikus emberek találkoznak egymással" – mondta a Borsnak.

Rúzsa Magdi és a többi zsűritag szerint erős a mezőny

Rúzsa Magdi mellett egyébként Molnár Ferenc Caramel, Marics Peti, Papp Szabi és Marsalkó Dávid ülnek a zsűriben, előbbi korábban "brutál keményként" jellemezte a mezőnyt. Egy másik alkalommal Marics Peti is beszélt arról, hogy milyen erős lesz az idei mezőny.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!