Aláírásgyűjtést indít a Jóban rosszban színésze Sallai Nóra miatt - videó

Sallai Nóra a Jóban Rosszban nővéreként
Sallai Nóra a Jóban Rosszban nővéreként
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, szeptember 27-én súlyosan megsérült a Jóban Rosszban egykori színésznőjének ötéves kisfia egy tragikus autóbaleset következtében. Kollégái egy emberként fogtak össze Sallai Nóra megsegítésére, több helyen is irányított véradást szerveztek a részére, és rengetegen részt is vettek. Kembe Sorel-Artúr az elsők között reagált a történtekre, már akkor is nagyon feldúlt volt, és a tettek mezejére akart lépni, most újabb ötlettel állt elő.
Vágólapra másolva!

Az egész országot megrázta Sallai Nóra súlyos autóbalesetének híre, és szinte egy emberként fogtak össze az emberek a színésznőért és ötéves kisfiáért, aki nem élte túl a balesetet, a kórházban belehalt sérüléseibe. Azóta 44 éves színésznő férje is megerősítette a hírt, aki felesége állapotáról is megszólalt röviden, és azt mondta, hogy javult felesége állapota, azonban még mindig válságos.

Sallai Nóra, autóbaleset
Sallai Nóra autója a baleset után
Fotó: Tények / Tények

A tragikus autóbaleset még szeptember 27-én, Alsónémediben történt, az érintettje a 44 éves színésznő és kisfia voltak, akik éppen egy családi látogatásról tartottak hazafelé. Sallai Nóra és kisfia, Bende egy szürke Opelben utaztak kora este, és épp egy mellékutcáról kanyarodtak ki a Haraszti útra, amikor egy BMW a megengedett sebesség több mint duplájával hajtott, így ütközött neki a színésznő autójának. A vétkes sofőr és utasa komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet, ezért is alakult ki egyfajta lincshangulat ellenük, súlyos büntetésüket követelik az emberek. Lichy József is megszólalt az eset kapcsán, és véleménye szerint halmazati büntetésként jó pár évre börtönbe kerülhet a száguldozó, halálos balesetet okozó sofőr.

Már több sztár is felszólalt nyilvánosan a gyorshajtó sofőrök ellen, és követelik a szabályok szigorítását, illetve azoknak betartását, hogy több tragédia ne történjen. Puskás-Dallos Peti is dühösen fogalmazta meg gondolatait, de megszólalt Judy is, aki szintén súlyos autóbaleset túlélője volt, el sem tudja képzelni, mit érezhet a kisfiú családja, és mit fog az édesanyja, ha megtudja, gyereke nem élte túl a történteket. Kembe Sorel-Artúr, aki szintén a Jóban Rosszban című sorozatban szerepelt, szinte elsőként szólalt fel a tragikus autóbaleset után és dühösen követelte, hogy tegyenek valamit, akiknek hatáskörük van ezzel kapcsolatban, hiszen számtalan családot tettek már tönkre a gyorshajtók.

Kembe Sorel-Artúr ismét felszólalt a TikTok-csatornáján, most azonban konkrét ötlettel állt elő. Úgy gondolja, nem lehet értelmetlen ez a borzalmas tragédia, ami kolléganőjével és családjával történt, ezért összefogásra kéri az embereket, hogy tegyenek valamit, amivel elérik, hogy másokkal ez már ne történhessen meg.

Szentül hiszem, hogy a törvényeket igenis rá kell szabni arra a mentalitásra, ami az adott ország autóvezetői mutatnak. Sallai Nóra tragédiájának és a több száz hasonló, elfeledett esetnek értelmet adni ugyan lehetetlennek tűnik, de talán mégis meg lehetne próbálni azzal, hogy egy amolyan Lex Sallai Nóra határozattal végre megpróbálunk gátat szabni ennek a sok értelmetlen halálnak

- magyarázta a színész a TikTok-videóban, majd rátért a lényegre, és elmondta, szerinte mi lenne a legjobb és legcélravezetőbb megoldás.

Talán az aláírásgyűjtés lehetne egy járható út a valódi, elrettentő szigorítások eléréséhez.

Vagyis meg kell próbálni társadalmi kezdeményezést indítani, és addig menni, amíg nem lesz végre foganatja a rengeteg, segítségért kiáltó hangnak és a sok ezer áldozat hozzátartozóinak hangtalan fájdalmának. Sallai Nóra balesete és a kisfia tragédiája gyújtópont lehet, gyújtópontnak kell lennie!” - zárta gondolatait Kembe Sorel-Artúr.

@iamkembesorel Ha teheted, segíts‼️Infók kommentben‼️ IG: iamkembesorel #fyp #kembesorel ♬ Ambient-style emotional piano - MoppySound

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!