Kínos találkozás a Séfek séfében, egy versenyző kiborult

Ördög Nóra, Séfek séfe
Ördög Nóra, Séfek séfe
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
A TV2 gasztrorealityjébe celebek, sztárok érkeztek. A Séfek séfe egy szereplője elárulta, hogy gátlástalansága miatt Csuti letiltotta őt.
Vágólapra másolva!

Ördög Nóra, a Séfek séfe műsorvezetője bejelentette, hogy celebek-sztárok érkeznek a műsorba, név szerint Varga Viktor, Zsembera Liliána, Visváder Tamás, Palácsik Lilla, Cooky, Szécsi Debóra, Csuti és Sudár Bianka. Amikor Csuti nevét meghallotta Pamela, felsóhajott. "Édes Istenem... én halálosan szerelmes voltam a Csutiba, ő pedig mindenhonnan letiltott a social média felületeken, mert annyiszor írtam kommentbe a Facebookon... Olyanokat, hogy szeretlek Csuti, hívj fel, miután szakítottál Kulcsár Edinával... Kicsit gáz volt" - mondta a nő.

Séfek séfe
Séfek séfe
Fotó: TV2

A kettes csapatba került Péter igen boldogtalannak tűnt, láthatóan nem akart azzal a két női versenyzővel együtt dolgozni, akiket partnerként kapott. "Nekem ehhez már nincs idegrendszerem, én ehhez túl öreg vagyok. Kinyírtak az öregasszonnyal már reggel, most kinyírják az embert még egyszer. Úgy voltam vele, hogy lerakom a kötényt és elmegyek haza a p.csába, mert még a végén sztrókot kapok" - morogta.

Itt a jelenet videón:

 

Séfek Séfe: elindult a hatodik évad

Október 11-én véget ért a TV2 nagy sikerű kalandreality műsora, az Ázsia Expressz, valamint a valóságshow-ja, A Kísértés. Mind a kettő hatalmas nézettséggel futott, azonban őket október 14-től váltotta a Séfek Séfe hatodik évada, valamint a Kőgazdag fiatalok második évada. Azonban ettől a héttől kezdve hatalmas műsorváltozásra számíthatnak a nézők a csatornán, a Séfek séfe hatodik évada 19:55 helyett, 19:50-kor kerül képernyőre a TV2-n. 

A TV2 gasztroreality műsora, a Séfek Séfe

Drámai, küzdelmes és szórakoztató: talán így lehetne összefoglalni néhány szóban a Séfek Séfe következő szériáját. Az amatőrökben minden eddiginél nagyobb a bizonyítási vágy, a profik pedig nemcsak a Séfeknek, hanem a szakmának is szeretnének bizonyítani. A műsorban idén is több százan indulnak, érkezik olyan versenyző, aki a gyerekeinek szeretné bebizonyítani, hogy semmi sem lehetetlen. De jön például egy exrendőrnő, aki 21 évig dolgozott nyomozóként, de nem sokkal azután leszerelt, hogy a társát elveszítette egy akció közben, azóta keresi önmagát.

A válogatók alatt most is futószalagon érkeznek Wolf Andráshoz, Vomberg Frigyeshez és Krausz Gáborhoz az ételek, amelyekről nem tudják ki készítette. Kizárólag a kapott tányér alapján döntik el, kit juttatnak tovább. Ezt követően a 3 napos tréningen, számos kihívást jelentő feladattal újabb megmérettetés elé állítva a versenyzőket kiválasztják 6 fős csapataikat, hogy aztán a legjobb 18-ból a végén csak egy maradhasson.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!