Sztárban Sztár: megvan a hét nyertese, ott van az elődöntőben

Vágólapra másolva!
Remek produkciókkal folytatódott a TV2 szombat esti show-ja. A Sztárban sztár All Stars október 5-i adását Gubik Petra nyerte, sok tévéző szereti, ő már továbbjutott.
Vágólapra másolva!

2023-ban láthatták a TV2 nézői a hihetetlenül sikeres Sztárban sztár kilencedik évadját, ezt Gubik Petra nyerte Schoblocher Barbara és Oláh Ibolya előtt.

Gubik Petra
Gubik Petra
Fotó: Gubik Petra/Instagram

Az énekesnőt sokan szeretik, sok tévéző szavaz rá, ezt a hetet is megnyerte - ott van az elődöntőben. A Lost On You-val érkező Gubik Petrát nagyon dicsérte Lékai-Kiss Ramóna. „De ne őrülj meg! Mert zseni vagy, és a zsenik meg szoktak őrülni” – jegyezte meg. Liptai Claudia szerint „nincs erre szó”, nagyon tetszett neki a produkció, Gubik pedig elmondta, hogy játszik színházban és szeretne egyszer együtt dolgozni Stohl Andrással. A sok dicséret után nem meglepő, hogy 40 pontot kapott.

Egy közös produkcióban is szerepelt ezen az estén, ahogy a másik hét énekes is, ezt itt tudja megnézni videón:

Tóth Gabi a show előtt smink nélkül mutatta meg magát, itt pedig elolvashatja, mit gondol Liptai Claudia az idei mezőnyről.

Minden videót itt tud visszanézni.  

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!