Cipész, ökoaktivista és főállású anya: Sztárok, akiknek csak mellékállás a filmezés

Vágólapra másolva!
Sokszor évekre is eltűnnek a következő színészek, mire egy új filmmel jelentkeznek. A következő sztárok a minőséget helyezik előtérbe a mennyiség ellenében.
Vágólapra másolva!

Imádjuk őket, pedig alig tudunk néhány filmet felsorolni tőlük, lévén egyre kevesebbet vannak a vásznon. Sztárok, aki dollármilliókat keresnek, sztárok, akiket néhány évente látunk csak a vásznon, mégis az egész világ rajong értük. Akad aki kényelemből, vagy aki szeszélyből tűnik el, és bizony vannak olyan színésznők, akik képesek háttérbe szorítani a karrierjüket az anyaság érdekében. 

Sztárok és a Konkláve, SztárokésKonkláve
Leonardo Dicaprio a két-három évente dolgozó sztárok táborát gyarapítja (Fotó: Getty Images)

Sztárok, akiket pár évente látunk csak!

Leonardo DiCaprio

A színész korábban legalább évente 1-2 filmet forgatott, de az utóbbi években 2-3 évente szokott egy-egy új alkotással érkezni. Tavaly a Megfojtott virágokban volt látható, előtte meg a szintén egyre ritkábban forgató Jennifer Lawrence-el, Meryl Streeppel és Cate Blanchettel készült Ne nézz fel! című világvége szatírában szerepelt. Leo filmenként 30 millió dollárt vesz fel, amivel a legjobban fizetett hollywoodi színészek egyike, úgyhogy a pénz miatt már nem nagyon kell aggódnia. Sok szabadidejében vagy 25 év alatti modelleket szed össze, vagy lelkes klíma-aktivistaként kampányol a bolygónk jövőjéért. Jövőre Paul Thomas Anderson legújabb filmjében lesz látható. 

Sztárok és a Konkláve, SztárokésKonkláve
JLaw a második gyermekét várja  (Fotó: Getty Images)

Jennifer Lawrence 

Ha már említettük a színésznőt, mostanában ő is visszavett. A 2010-es években évente legalább 3 filmet forgatott, de az utolsó X-Men film és a Vörös veréb után behúzta a féket a sztár, mert bár 15-20 milliót is elrakott egy-egyfilmért, sőt a fent említett Ne nézz fel!-ért állítólag 25 milkó és a bónuszok is jöttek a Netflixtől, de Jen az anyaságra koncentrál. Nemrég jelentette be, hogy második gyermekével várandós, és bár hat filmje is előkészületben van, a közeljövőben egyikben se láthatjuk a színésznőt. Utoljára tavaly a Barátnő rendelésre című vígjátékban égette - és mutogatta - magát. 

Sztárok és a Konkláve, SztárokésKonkláve
Renée mindig egy Bridget Jones-filmmel tér vissza a több éves szüneteiből (Fotó: Getty Images)

Renée Zellweger 

Az 55 éves színésznő kétszer is hátat fordított Hollywoodnak. Először 2010-ben, miután egyre kevesebb jó szerepet kapott a 40 körüli színésznő. A díva hat évig nem forgatott semmit, majd a Bridget Jones babát vár című filmmel robbant vissza a köztudatba. Pár feledhető film után 2019-ben a Judy című Judy Garland életrajzi filmért 50 évesen hazavihette a második Oscarját. Mindenki azt hitte, a csapból is Renée fog újra folyni, erre az elmúlt 5 évben csupán két, maximum közepes sorozatot csinált: a What/If és a Things about Pam sem aratott hatalmas közönségsikert, és ez is 2022-ben volt. A sztár visszanyúlt a gyökerekhez és nemrég fejezte be a Bridget Jones: Bolondulásig című film munkálatait, amit jövő februárban mutatnak be. Ki tudja? Lehet utána sűrűbben látjuk a hamiskás mosolyú sztárt? 

Sztárok és a Konkláve, SztárokésKonkláve
Jövőre tér vissza Daniel Day-Lewis a 7 éves nyugdíjából (Fotó: Getty Images)

Daniel Day-Lewis

Ha van Hollywoodban olyan színész, aki kénye-kedve szerint mászkál ki-be a stúdió ajtókon és tűnik el akár évekre, az Daniel Day-Lewis. A háromszoros Oscar-díjas színész sose volt a munka hőse, pár évente vállalt csak egy-egy filmet, kétszer viszont hosszú évekre eltűnt. Először 1997-ben öt évre, cipészkedett Olaszországban, vagy New York-i lakásában olvasott, hogy utána Martin Scorsese és Leonardo Dicaprio visszacsábítsa a New York bandái kedvéért. 2017-ben a Fantomszál című pszichothriller után azt mondta, többet nem látjuk a vásznon. Ezt 7 évig tudta tartani a színész, aki fia kívánságára újra kamerák elé állt és jelenleg is forgat. 

Sztárok és a Konkláve, SztárokésKonkláve
10 éve nem láttuk a szexi szőkeséget új filmben (Fotó: Getty Images)

Cameron Diaz

A minőség menniység kérdés királynője, aki 42 éves koráig évi 2-3 filmet forgatott, 20 milliós gázsikat pakolt el, sok siker mellett sok vacak filmet is csinált, majd 2014-ben az Annie című családi musical után azt mondta, köszöni szépen neki most elege lett. Diaz nehezen találta a jó szerepeket, és közben szeretett volna végre anyává válni. Ez a vágya csak béranya segítségével valósulhatott meg, azóta az 52 éves sztárnak két gyereke is született. Diaz azonban tavaly úgy döntött, a Netflix zsíros ajánlat jól jön az anyasági szabadság után és a 2025 januárjában Back in Action című akció-vígjátékban tér vissza Jamie Foxx, Glenn Close és Andrew Scott társaságában. Diaz emellett Jonah Hill első rendezésében is szerepet vállat Keanu Reeves és Matt Bomer mellett és 2026-ban pedig ismét Fiona hercegnőként hallhatjuk a Shrek 5. részében. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!