Kiderült, mennyit lehet keresni Taylor Swift hasonmásaként

Taylor Swift
Taylor Swift a színpadon
Fotó: JEFF PACHOUD / AFP
Vágólapra másolva!
Olivia Mojica énekesnő elmondta, hogy mennyit keres Taylor Swift hasonmásaként.
Vágólapra másolva!

Olivia Mojica a civil állását már otthagyta, hogy "teljes munkaidőben" Taylor Swift hasonmásaként, imperszonátoraként dolgozhasson, a híres énekesnőt megszemélyesítve játssza a számait együttesével, a Blank Space Tribute Banddel.

Taylor Swift hasonmása, Olivia Mojica
Taylor Swift hasonmása, Olivia Mojica a színpadon
Fotó: Instagram/Blank Space Tribute Band / Instagram/Blank Space Tribute Band

Olivia Mojica a TMZ-nek elmondta, hogy 

a legnagyobb összeg, amit eddig egy fellépésért kaptak, az 18 ezer dollár, nagyjából 6,6 millió forint volt,

ami miatt ő is úgy érzi, hogy érdemes volt kockára tennie a biztos megélhetést. Hozzá kell azért tenni, hogy ez az összeg eloszlott a zenekari tagok között – az azonban nem derült ki, hogy milyen arányban.

Az énekesnő az amerikai bulvárlapnak arról is beszélt, hogy jelenleg még fejlesztik a produkciót, idővel azonban szeretnének nemcsak az Egyesült Államokban, de akár világszerte fellépni. Reméli egyébként, hogy Taylor Swift nem lesz rá dühös, "nem akar bajba kerülni" amiatt, hogy utánozza – de tény, hogy a tribute band megfelelő alternatívát nyújthat azoknak, akik nem tudják megfizetni Taylor Swift megakoncertjeit.

Taylor Swiftnek még a macskái is elképesztő összeget keresnek

Taylor Swift árnyékában nem nehéz jól keresni, az énekesnőnek még a macskái is vagyonosak. A Mirror korábbi becslése szerint az énekesnő három macskájának, Meredith Greynek, Olivia Bensonnak és Benjamin Buttonnak egyenként 100 millió dollár (több mint 36 milliárd forint) körül mozoghat a nettó vagyona, miután mindhármukat elég sűrűn lehet látni videoklipekben, reklámokban, címlapokon, sorozatokban és filmekben.

Terrorveszély miatt maradt el Taylor Swift bécsi koncertje

Mint korábban írtuk, augusztusban letartóztattak két embert, akiket azzal gyanúsítottak a hatóságok, hogy iszlamista támadásokat terveztek Taylor Swift bécsi koncertjein. A fellépésekre három napon keresztül került volna sor az Ernst Happel Stadionban, azonban a szervezők  terrorveszély miatt lemondták azokat. A kormány tisztviselői megerősítették a stadionba tervezett terrortámadást, ezért nem maradt más választásuk, mint hogy mindenki biztonsága érdekében lemondják a koncertsorozatot – amiről itt olvashat további részleteket.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!