Új részletek Sallai Nóra és kisfia tragikus balesetének helyszínéről

Sallai Nóra
Sallai Nóra kisfia meghalt
Vágólapra másolva!
A tragikus autóbaleset szeptember 27-én, Alsónémediben történt, az érintettje a 44 éves színésznő és 5 éves kisfia, akik éppen egy családi látogatásról tartottak hazafelé. Sallai Nóra tragédiája az egész országot megrázta, most a helyi lakosok is megszólaltak a történtekről, és elmondták, hogy nem ez az első baleset itt.
Vágólapra másolva!

Az egész országot megrázta a színésznő súlyos autóbalesetének híre, és szinte egy emberként fogtak össze az emberek Sallai Nóráért és ötéves kisfiáért, aki nem élte túl a balesetet, a kórházban meghalt. Később már Sallai Nóra férje is megerősítette a hírt, aki felesége állapotáról is megszólalt röviden, ráadásul a kisfiú óvodájára kitűzték a halálesetet jelző fekete zászlót is.

Sallai Nóra balesete
Az életveszélyes kereszteződésben már több baleset is történt, nem Sallai Nóra volt az első, aki ott ütközött
Fotó: TV2

A tragikus autóbaleset még szeptember 27-én, Alsónémediben történt, az érintettje a 44 éves színésznő és 5 éves kisfia voltak, akik éppen egy családi látogatásról tartottak hazafelé. Sallai Nóra és gyereke egy szürke Opelben utaztak kora este, és épp egy mellékutcáról kanyarodtak ki a Haraszti útra, amikor egy BMW a megengedett sebesség több mint duplájával hajtott, így ütközött neki a színésznő autójának. A vétkes sofőr és utasa komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet, ezért is alakult ki egyfajta lincshangulat ellenük, súlyos büntetésüket követelik az emberek. Lichy József is megszólalt az eset kapcsán, és véleménye szerint halmazati büntetésként jó pár évre börtönbe kerülhet a száguldozó, halálos balesetet okozó sofőr.

Sallai Nóra és kisfia tragikus balesetének helyszínén azóta is mécsesek égnek, nem véletlenül, hiszen a helyi lakosokat is nagyon megrázta a történtek, akik elmondták, szerintük mi vezethetett a halálos ütközéshez, és azt is, hogy nem ez az első durva baleset abban a kereszteződésben.

A főúton rengetegen száguldozva jönnek, hiába van jelzőlámpa és traffipax, az ötvenes sebességkorlátozásról nem is beszélve. Pedig itt van egy buszmegálló is, ahol felnőttek és gyerek is ácsorognak, leszállnak

- magyarázta egy helyi lakos, Zoltán, aki értetlenül áll a helyzet előtt, miért nem figyelnek oda ezen a szakaszon a sofőrök.

Több alsónémedi lakos is úgy gondolja, életveszélyes, szinte már elátkozott az a kereszteződés, melyben már gyerekeket is többször majdnem elgázoltak, és számos baleset is történt már ott. Úgy gondolják, egyrészt beláthatatlan, másrészt a jelzőlámpa is nagyon rossz helyen van.

Veszélyes ez a kereszteződés, mert aki balra kanyarodik ki az utcából, annak nagyon ki kell tolnia a kocsija orrát, hogy lásson, mert a járdasziget oszlopai kitakarják. Jelzőlámpa is van, csak rossz helyen: nem a kereszteződésben, hanem jóval előtte

- mondta a Metropolnak egy helyi lakos.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!