Kulcsár Edina az egyik legnépszerűbb influenszer itthon, 654 ezren követik az Instagramon, ezrek követték figyelemmel újabb terhességét, szülését, de már a babáról is posztolt. "Lassan három hete vagyok négygyermekes anyuka. Soha nem gondoltam volna, hogy nekem valaha ekkora családom lesz és habár még új a dolog, minden pillanatával együtt IMÁDOM. Az élet nem állt meg. Sőt! Míg sokaknál (általában első gyermeknél) ilyenkor az élet lelassul, nálunk még inkább felgyorsult. Lelkileg nagyon jól kell tudni kezelni ezt a helyzetet, meg persze fizikálisan is topon kell lenni, mert pihenésnek itt helye nincs" - írta nemrég.
"A nehézséget abban látom, hogy minden gyermekemmel ugyanannyit tudjak foglalkozni, és senki ne érezze azt, hogy valamelyikőjükre kevesebb idő jut. Szerintem kell még pár hét, hogy ki tudjam alakítani a megfelelő napirendet, főleg azért mert kezdődik az óvoda és ezzel meg a különórákkal bonyolódik majd az én helyzetem is" - írta a közösségi oldalára a volt szépségkirálynő.
Kulcsár Edina és Varga Márk, azaz G.w.M második közös gyereke idén augusztusban született. Kulcsár Edinának a kisfiú a negyedik gyereke, hiszen Szabó-Kulcsár Medox, Szabó-Kulcsár Nina és Varga Amara után itt az újabb testvér, aki a Dion keresztnevet kapta. Az édesanya korábban elárulta, hogy augusztus közepére van kiírva szülésre, azonban a nyári hőség miatt előbb megszületett a baba, aki a testvéreihez hasonlóan császármetszéssel jött a világra.