Varga Viktor házát ismét elmosta az árvíz - fotók

Varga Viktor
Fotó: Instagram/Varga Viktor
Vágólapra másolva!
Varga Viktor az Instagramon mutatott több felvételt arról, hogy a házát miként öntötte el az árvíz.
Vágólapra másolva!

A Duna komoly áradása, a történelmi árvízhelyzet többek között az ártérben lakó Varga Viktort is fenyegeti, a víz már betört a házába – egyébként nem először, hisz tavaly december végén a téli árvíz is elmosta a házát és a jurtáját. Az énekes ezúttal jobban felkészült, a holmiját már korábban felhordta az emeletre, a helyzet azonban így sem tűnik rózsásnak az Instagram-sztorikban megmutatott videói alapján. Az alsó szint jelenleg így néz ki nála a bejárat környékén:

Varga Viktor háza
Varga Viktor háza árvíz idején
Fotó: Instagram/Varga Viktor

"Micsoda Niagarák alakulnak percek alatt" – írta egy másik posztjában Varga Viktor, de a videói alapján nem esett különösebben kétségbe: már a nappaliból el tud indulni kenuval, az áradó Dunát pedig egy magasra telepített függőfotelből nézi.

Varga Viktor háza
Varga Viktor másik posztja
Fotó: Instagram/Varga Viktor
Varga Viktor
Varga Viktor az "őrhelyén"
Fotó: Instagram/Varga Viktor

Több millió forintot kért kölcsön

Tavaly december végén a hirtelen jött árvíz egyszer már elöntötte Varga Viktor budakalászi otthonát és az ott található jurtát is, az udvart és a kertet is teljesen elmosta a Duna vize. Az énekes saját bevallása szerint csak magát okolhatta, hiszen tudta jól, milyen munkálatokat kellene még elvégezni ahhoz, hogy biztonságos legyen a háza, de halogatta azokat.

"Immáron a házam és jurtám újra a Dunáé. Az ember mindent csak bérel, még a testét is" – írta akkor a közösségi oldalán. "Az ember ma már multidimenzionális, nyilván én is nagyon szenvedek valahol, mert azért elvesztettem az otthonomat. De mit tudok tenni? Élvezem azt a helyzetet, amiben vagyok. Mert azon jelenleg nem tudok változtatni, illetve tudok, mert minden nap reggel nyolctól hajnal négyig dolgozok, de hát egyszer vége lesz" – mondta később a felújításról.

A jurtát viszonylag hamar sikerült egyébként teljesen helyreállítania, a ház rendbetételére azonban több millió forintot kért kölcsön egy barátjától – de csak sokára ért a munkálatok végére, most pedig ismét az árvízzel kell harcolnia.

Újabb fejlemények

UPDATE: A posztjai után Varga Viktor már haza sem tudott menni az árvíz miatt: "Nem vagyok jól, nem akarnak minket hazaengedni. Ezt el kell intéznem valahogy. Eljöttem otthonról egy szál edzőruhában edzeni, és most itt vagyok, hogy nem mehetek haza, mert a kerületi önkormányzat úgy rendelkezett, hogy nem biztonságos, és meg akarnak védeni minket. Csakhogy szerintem nincs itt semmiféle veszély, félméteres a vízállás, és nem mehetek be, értetlenül állok a dolog előtt. Eddig ilyenre még nem volt példa soha. Ezt most találták ki, eddig bármikor hazahajózhattam. Mindenkinek van kenuja, aki ezen a területen lakik, úgy járunk dolgozni, hogy átkenuzunk, utána pedig beszállunk a kocsiba" – panaszkodott a Borsnak.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!