Színes fotókon a Nagy Háború nagy katasztrófája

Az első világháború végérvényesen elsöpörte az klasszikus háborúzást. A harci repülőgépek, a stratégiai bombázás, a tank, a gáztámadás, a porig rombolt városok mind a teljes megsemmisítést szolgálták. Exkluzív színes fotók a világháborús csúcstechnológiáról és bevetésének máig ható következményeiről.

Az első világháború nyugati hadszínterén 1915-re a lövészárok-hadviselés lett a jellemző. Az Antant és a német haderő rögtön az első Marne-i csata (1914. szeptember 5-12.) után egyaránt észak felől akarta átkarolni az ellenséges állásokat. Ez nem sikerült, így a brit és a francia hadsereg a jól kiépített német lövészárokrendszerrel találta szemben magát. A meghódított területeket védő árkok egészen a belgiumi partokig húzódtak; a francia és a brit lövészárkokat eleinte „ideiglenes megoldásként” ásták, amíg döntő ütközettel áttörik a német védelmet.

Balra: étkezde egy német lövészárokban (Hans Hildenbrand felvétele). Jobbra: a francia Alsace léghajó 1915. október 3-án Rethel mellett (Hans Hildenbrand felvétele). A legénység sértetlenül élte túl a támadást, de hadifogságba esett. A léghajókkal felderítést végeztek, de bombáztak is Forrás: Taschen/LVR LandesMuseum Bonn

Se előre, se hátra

Ilyen ütközet azonban hosszú évekig nem volt. Patthelyzet alakult ki, amelynek hátterében az állt, hogy a katonai tervezés, a taktika nem tartott lépést a haditechnológia fejlődésével a 19. század utolsó harmadában és a 20. század elején. A szilárd védelmi vonalakat szögesdróttal, az 1870-es években megszokottnál jóval nagyobb erejű tüzérséggel és géppuskaállásokkal védték, így offenzívát vezényelni ellenük egyenlő volt a hatalmas emberáldozatok elrendelésével.

Új veszélyek a csatatéren

Az ellenfelek kölcsönösen a korabeli legmodernebb technológiával próbáltak túllendülni a lövészárok-hadviselésen. Ilyen volt a harci gáz, amelyet először a második ypres-i csatában vetett be a német hadsereg 1915 áprilisában, és ilyen volt a légierő is. Az első világháborúban jelentek meg a vadászgépek, a stratégiai bombázók, valamint a légelhárító ágyúk. Az első repülőgép-hordozó hajót, a brit HMS Furioust 1918-ban vetették be a tonderni Zeppelin-hangárok ellen.

A Caudron G3 francia harci gép 1914-ben (Jules Gervais-Courtellemont felvétele) Forrás: Taschen

A harci gépeket felderítésre, tüzérségi célpontok bemérésére és földi célpontok támadására használták. Az első világháború idején volt először szerepe a légi csatának az összecsapásokban. A brit és a francia hadvezetésnek összesítve körülbelül ugyanannyi harci gép állt rendelkezésére, mint a német tábornokoknak. A brit Királyi Repülőhadtest (RFC) felderítő bevetései jelentősen hozzájárultak a német előrenyomulás megállításához a Marne mentén. A RFC-ből és a Királyi Haditengerészet repülős egységeiből alakult meg 1918. április 1-jén a Brit Királyi Légierő (RAF).

Sosem látott fegyverek

Önjáró gépesített légelhárító löveg Verdunnél, 1916-ban (Jules Gervais-Courtellemont felvétele) Forrás: Taschen

A történelem első tankjait 1916 őszén vetette be a brit haderő a frontvonalak fellazítására, a lövészárok-rendszer áttörésére. Az új fegyver első sikerét a cambrai-i csatában érte el 1917 novemberében, amikor az Antant hatezer tankot vonultatott fel. Németországban eleinte lebecsülték a tank jelentőségét. 1918 tavaszán már megjelentek az A7V jelű német tankok a fronton, de csak húsz darab készült belőlük a Nagy Háború végéig.

Egy Mark sorozatú brit tank Péronne-nál, Amiens környékén (az ACDF, az Amerikai Bizottság az Elpusztított Franciaországért felvétele) Forrás: Collection Mark Jacobs

Az új technológiák lehetőségeinek felismerése kihatott a taktikára. Az első világháborúból ered például a stratégiai bombázás mint elrettentő hadművelet katonai és polgári célpontok ellen egyaránt, jelentősen befolyásolva a 2. világháború katonai tervezőit. A történelem első ilyen akcióját a német hadvezetés rendelte el mindjárt a háború kezdetén: 1914. augusztus 9-én egy Zeppelin léghajóról bombázták Liège városát. A brit, a francia, az olasz és az orosz hadvezetés is gyorsan felismerte a bombázás jelentőségét, de az is hamar nyilvánvalóvá lett, hogy hiába a léghajók nagyobb hatótávolsága, ha lassúságuk és a gyúlékony hidrogén miatt igen könnyű célpontok.

A motorizáció tette lehetővé első ízben viszont azt, hogy a sebesülteket nagy létszámban és viszonylag gyorsan szállítsák a tábori kórházakba.

Brit mentőautó 1914-ben (Jules Gervais-Courtellemont felvétele) Forrás: Taschen

A csúcstechnológiás hadviselés következményei

Az első világháborúnak 9 millió katonai és 7 millió polgári áldozata volt. Az addig elképzelhetetlen mértékű pusztítást a szofisztikált haditechnológia bevetése okozta az állóháborúzással párosulva. A legtöbb áldozatot a jelentősen modernizált tüzérség szedte mindkét oldalon; a repeszek miatt rendkívül gyakori fejsérülések ellen fejlesztették ki a modern, acélból gyártott sisakokat, elsőként a francia hadsereg használta 1915-ben, majd a britek és a németek következtek.

Látkép a lerombolt Verdunről, a Meuse folyó partjáról (Jules Gervais-Courtellemont felvétele) Forrás: Taschen

A városokban, az infrastruktúrában szintén az állóháborúzás okozott óriási károkat. Jellemző példa a belgiumi (flandriai) Ypres sorsa. A középkori városka a Schlieffen-terv miatt tett szert stratégiai jelentőségre. A német hadvezetés a semleges Belgium lerohanásával északról, villámháborúzással akart Észak-Franciaország, majd Párizs ellen vonulni. Ypres elestével megnyílt volna az út a francia kikötővárosok, illetve dél felé. Az ágyútűz és a bombázások miatt a város szinte összes épülete megsemmisült a világháború végére. A város körül pár négyzetkilométernyi térség hónapokig húzódó el- vagy visszafoglalása több százezer katona elestével járt. Ypres középkori épületeit német jóvátételi pénzekből építették újjá az 1920-as, 1930-as években.

Korabeli csúcstechnológia a színes fotókon is

Színes felvételek készítésével már az 1800-as évek eleje óta próbálkoztak. Kezdetben úgy gondolták, hogy rátalálnak arra a „kaméleonanyagra”, mely visszaadja a ráeső fény színeit, azonban e próbálkozások rendre kudarcot vallottak. Végül az elektromágnesesség egyenleteinek leírójaként is ismert James Clerk Maxwell állt elő egy izgalmas elgondolással, mely három alapszínből képes volt bármely színt kikeverni, és erre alapozva az 1860-as években el is készültek az első, valóban időtálló színes fotók.

A színes fényképezés mind a mai napig lényegében ezt a módszert használja: a fényt három alapszín (vörös, zöld és kék) szerint szűrik, és e három komponens fényintenzitását rögzítik. A kép tehát három monokróm összetevő különbözőképpen színezett változatának együtteséből jön létre.

Itt aztán nincsenek akciójelenetek

A cikkünkben bemutatott képek készítéséhez használt autokróm technika az 1900-as évek elején jelent meg, mint az első kereskedelmileg is életképes színes fényképezési eljárás (miközben a fekete-fehér film és a fényképezőgépek már mindennaposnak számítottak). Itt egy háromféle színű keményítőszemcséből és a réseket kitöltő koromból álló, üveglapra felvitt réteg töltötte be a szűrő szerepét, és e mögött helyezkedett el maga a fényérzékeny emulzió. A felvétel elkészítése után az emulzión megjelenő képet kémiai eljárással saját negatívjába fordították, így végül az eredmény átnézetben színhelyes képet adott, melynek felbontása átszámítva mai viszonyokra úgy 20-30 megapixeles lehetett.

Forrás: Taschen

A képeken rögzített színpompás világ ámulatba ejthette a korabeli közönséget, azonban hiányzott belőle a fekete-fehér képeken akkor már szokásos dinamika. A fénysugaraknak ugyanis a több rétegen (egy UV-szűrőn, az üveglapon, a színes keményítőszemcséken és egy lakkrétegen) kellett áthaladniuk, míg végre elérték a fényérzékeny emulziót.

Az így elszenvedett fényveszteség miatt jelentősen hosszabb expozíciós időre volt szükség, ami azt jelentette, hogy csak mozdulatlan témák jöhettek szóba, a fényképezőgépet pedig szilárdan rögzíteni kellett.

Honnan származnak a képek?

A fotók a Taschen kiadó The First World War in Colour (Az első világháború színesben) című könyvéből származnak. A több mint 320 ritka felvételt összesítő kötet az első világháború kitörésének századik évfordulójára jelent meg. Peter Walther szerkesztő, a színes fényképezés korai történetének kutatója európai, egyesült államokbeli és ausztráliai archívumokból gyűjtötte össze a képeket. A felvételeket a színes fényképezés hőskorszakának legfontosabb fotográfusai, Paul Castelnau, Fernand Cuville, Jules Gervais-Courtellemont, Léon Gimpel, Hans Hildenbrand, Frank Hurley, Jean-Baptiste Tournassoud és Charles C. Zoller készítette.