Indul az Atlantis - még egy űrállomásnak is kell ajtó

A Nemzetközi Űrállomás a valaha épült legbonyolultabb "lakóház", jelenleg mégis hiányzik róla valami, ami minden földi otthonon megtalálható: egy bejárati ajtó. Az Atlantis küldetése során azonban egy igazán impozáns darabbal pótolják majd e hiányosságot.

Összetorlódott küldetések: a Kennedy-űrrepülőtéren már két űrrepülőgép is az indítóállványon várakozik. Balra az augusztusban induló Discovery, távolabb a tervek szerint csütörtökön startoló Atlantis (fotó: NASA)

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) építése 1998 novembere óta zajlik, s a főbb mozzanatokról rendszeresen beszámoltunk rovatunkban. A jelenleg négy modulból álló szerkezetre legutóbb egy igen sok problémát okozó robotkar-rendszert szereltek fel.

A már jelenleg is több milliárd dolláros költséggel megépített szerkezet lakóinak eddig meg kellett várnia egy űrrepülőgép érkezését, ha űrsétára akartak menni. Az űrállomáson ugyanis egyelőre nincs olyan légzsilip, amelyen keresztül amerikai űrruhában is el lehet hagyni a szerkezetet.

Új főhajtóművel indul az Atlantis

Ez a helyzet pár nap múlva megváltozik: az űrállomás egy nem mindennapi, hat méter hosszú, hat tonnás "bejárati ajtót" kap.

Az ISS impozáns bejárati ajtaja, a közös zsilipmodul (fotó: NASA)

A 164 millió dollár értékű ún. közös zsilipmodult (Joint Airlock Module, JAM) az Atlantis űrrepülőgép viszi fel (STS-104, Space Station Stage 7A), amely a tervek szerint július 12-én, közép-európai idő szerint 11:04-kor startol a floridai Kennedy-űrrepülőtérről. Az indítás az eredeti tervekhez képest körülbelül egy hónapot késett, a fent említett robotkar vezérlési problémái miatt.

Most próbálják ki az űrrepülőgépek új főhajtómű rendszerének egyik elemét (Block II Main Engine), amely 135 kilogrammal nehezebb ugyan az eddig használatosnál, új üzemanyagpumpájának és néhány egyéb fejlesztésének köszönhetően azonban sokkal megbízhatóbb is.

Az Atlantis jelenleg a legmodernebb űrrepülőgép. Az új hajtóműelem tesztelése (fotó: NASA)

Ha minden a tervek szerint alakul, a zsilipmodul felszerelése a start utáni negyedik napon veszi kezdetét. A munka három űrsétát igényel, amelyből az utolsót már az új modulból szeretnék megkezdeni. A modult az űrállomás robotkarával emelik ki az Atlantis rakteréből, s a Unity modul egyik csatlakozási portjára illesztik. Az összeszerelést végző űrhajósok az űrrepülőgép saját robotkarára szerelt munkaplatformról dolgoznak majd. A művelet tehát arra is nagyszerű alkalom, hogy teszteljék az űrállomás megjavított robotkarát.

Jelenleg így fest az űrállomás. Az amerikai kutatómodulon (Destiny) jól látható a legutóbb felszerelt robotkar-rendszer (fotó: NASA)

Az ábra közepén látható a most felszerelésre kerülő zsilipmodul elhelyezkedése (fotó: NASA)

A zsilipmodul külső burkolatán két-két oxigén- és nitrogéntartályt is elhelyeznek majd az űrhajósok (ezeket szintén az űrállomás robotkarával emelik ki az Atlantis rakteréből). Ezek a zsilipeléskor megszökő levegőt pótolják, s egyben tartalék levegőként szolgálnak az űrállomás számára.

Ezek sem hétköznapi gázpalackok - két-két oxigénnel és nitrogénnel töltött tartály kerül az űrállomás külső burkolatára (fotó: NASA)

A küldetés részét képezi az is, hogy a NASA Marshall Űrközpontjának biotechnológiai programja keretében egy kristálynövesztéses kísérletsorozat alapanyagait szállítják az űrállomásra.

A JAM felszerelésével lezárul az ISS építésének második fázisa. Az állandó legénységnek ezután egy 425 köbméteres élettér áll rendelkezésre, ami egy nagyobb háromszobás lakás űrtartalmának felel meg.

Az új zsilip nem válogatós

Az új légzsilip-rendszer legfőbb sajátossága, hogy nem "válogat" az orosz és amerikai űrruhák között. Az orosz légzsilipeken ugyanis (amelyekből az űrállomás Zvezda és Zarja modulján is van egy-egy) az amerikai űrruhák egyszerűen nem férnek ki, míg az amerikai zsilipek nem alkalmasak az orosz űrruhák levegővel és hűtőanyaggal való feltöltésére. A JAM rendszerei azonban mindkét típust támogatják (innét a "közös" jelző).

A 3,96 méter átmérőjű zsilipmodul két fő részből (kabinból) áll: a nagyobb átmérőjű műszaki- és a vékonyabb zsilipkabinból. Az előbbit öltözőkabinnak is nevezhetjük, mivel az űrhajósok itt veszik fel és vetik le az űrruhát. Itt történik az űrruhák tárolása és karbantartása is. A két kamrát egy légmentesen záródó ajtó választja el egymástól. Az űrséta a zsilipkabinból veszi kezdetét, miután onnét a levegő nagy részét kiszivattyúzták, majd kinyitották külső ajtaját.

Több óráig tartó hatméteres út

Bár a zsilipmodul csak hat méter hosszú, mégis jó időbe telik, míg az űrsétára induló űrhajósok eljutnak egyik végétől a másikig. Ennek fő oka, hogy az űrruhában lényegesen alacsonyabb a légnyomás, mint az űrállomás légterében (1014 mbar, azaz egy atmoszféra helyett csak 296 mbar). Éppen ezért az űrhajósokat ugyanaz a veszély fenyegeti, mint a mély vízből hirtelen a felszínre emelkedő búvárokat: a nyomáscsökkenés miatt vérükből kibuborékosodhat a beleoldódott nitrogén, ami elviselhetetlen izületi fájdalmakhoz, agyvérzéshez, szívmegálláshoz vezethet.

Ezt elkerülendő, az űrséta előtt (még a zsilipmodulon kívül) egy szobakerékpáron kell gyakorolniuk, miközben tiszta oxigént lélegeznek be. A vérben oldott állapotban lévő nitrogén nagy része így lecserélhető oxigénre, amelynek oldhatósága nem változik olyan nagy mértékben a nyomás változásával (az űrhajósok az amerikai űrruhában is tiszta oxigént lélegeznek be).

Ezután az űrhajósok belépnek a műszaki kabinba, ahol fokozatosan 703 mbar-ra csökkentik a légnyomást, hogy ezzel is könnyebb legyen majd alkalmazkodni az űrruha még kisebb nyomásához. Az űrhajósok felveszik az űrruhát, s minden funkciót kétszeresen ellenőriznek.

Mielőtt belépnének a zsilipkabinba, 60 percig tiszta oxigént kell lélegezniük, immár teljesen űrruhába öltözve. A kabint olyan szűkre tervezték, amennyire csak lehetett (körülbelül az űrrepülőgépek zsilipeivel egyenlő méretű), hogy minimalizálják a külső ajtó kinyitásakor fellépő levegőveszteséget. A levegő nagy részét még így is visszaszivattyúzzák az űrállomásba, mielőtt az űrhajósok kilépnének az űrbe (345 mbar-os nyomásig).

Ezután az űrhajósok manuálisan kinyitják a külső ajtót - biztonsági okokból az űrállomáson mindegyik így működik -, s máris kezdődhet az űrséta. Az űrbe kilépve, felettük a káprázatos csillagmezővel, alattuk a Föld halványkék sarlójával - vagy éppen fordítva - az űrhajósok egy csapásra megfeledkeznek majd a hosszú tortúráról. Az eddigi tapasztalatok alapján ez a "bejárati ajtó" is a csodák kifogyhatatlan tárházát nyitja meg használói előtt.

S. T.

A témához kapcsolódó oldalak

• New Main Engine promises even safer Shuttle ride
  Részletes angol nyelvű leírás az űrrepülőgép új főhajtómű-rendszeréről.
• Space Station Stage 7A
  A Spaceflight Now honlapján is figyelemmel követheti a küldetés eseményeit.
• NASA Human Spaceflight
  A küldetés hivatalos honlapja innét érhető el.
• Atlantis: a NASA 100. űrsétája
  2001. február 14. Az Atlantis űrrepülőgép legénységének két tagja ezekben az órákban hajtja végre a NASA történetének 100. űrhajón kívüli munkáját. Összeállításunkban az űrsétákról és a szkafanderekről bővebben is olvashatnak.
• A Space Shuttle
  2000. október 4. Az amerikai Space Shuttle űrrepülőgép-rendszer (STS) az első, többször felhasználható űrhajózási hordozóeszköz, de az egyszer használható hordozórakétákhoz hasonlóan függőlegesen indul.