A négy tehervagon 1859. június 8-án indult útnak Morges-ből egy teherhajón Le Bouveret felé azzal a céllal, hogy onnan síneken folytassák útjukat Itália felé. Nem jutottak azonban messzire.
Ouchy és Lutry között ugyanis borzalmas erejű széllökés vetett véget az útnak. A kötelek, amelyekkel az összesen hat vasúti kocsit a hajó fedélzetén rögzítették, megoldódtak és négy vagon a vízbe csúszott. A baleset következtében szerencsére senki nem sérült meg.
Gilbert Paillex a fejébe vette, hogy megtalálja ezt a múlt századi gördülő anyagot. Tavaly látott neki a keresésnek. Húsz alkalommal kellett alámerülnie a tóban, amíg végre rátalált a 300 méter mélyen fekvő vagonokra és maga fabrikálta robotjának segítségével filmfelvételeket készített róluk. A felvételek tanúsága szerint a vagonok meglehetősen jó állapotban maradtak fenn, részben homokba ágyazva. Két vagon egymásra csúszott, a másik kettő mintegy húsz méter távolságra van tőlük. Az összesen 16 kerékből csupán egyetlen egy látható.
Kutatásai során Paillex a robotot csak abban az esetben ereszti a mélybe, ha "Deep Eye" elnevezésű csónakjának szondája valami rendelleneset jelez a tó fenekéről.
Valahányszor kutatásokba kezd, a kíváncsi búvár előbb mindannyiszor gondosan tanulmányoz régi iratokat vagy térképeket. Eddig már 40 alkalommal állapította meg elsüllyedt tárgyak helyét és 15 esetben felszínre is hozta azokat. Ezek közt volt egy ezer kilós vitorlás, amelyet 1993-ban emeltek ki 315 méteres mélységből.
A Genfi-tó mélyének titkait kutató búvár 1986-ban 240 méter mélységben megtalált egy Piper-típusú repülőgépet is, miután két évvel korábban rábukkant az 1883-ban elsüllyedt "Rhone" nevű gőzhajóra.
Alig készítette el filmfelvételeit a tó fenekén nyugvó négy tehervagonról, máris újabb kutatásba kezdett a nyughatatlan búvár. Azt azonban nem hajlandó elárulni, hogy ezúttal milyen kincsről van szó a Lac Léman fenekén.