Előszó

...ha Napba nézel és elveszted a látást,
a szemed okold és ne a nagy sugárzást...

Gilgames-eposz (részlet)

Biológus vagyok. Ez a tény számomra ma már sokkal többet jelent egy biológiai szakterület mindennapi művelésénél. Úgy gondolom, legalább három szint különíthető el hivatásunk megélése kapcsán: a biológiai kérdéseket felvető és a megoldást kutató szakember szintje, az értelmiségi polgáré és a világnézettel rendelkező, az által vezetett, irányított emberé.

Biológiával hivatásszerűen foglalkozni önmagában (csupán?) annyit tesz, mint természettudományos szemlélettel és módszerekkel vizsgálni az életjelenségeket. A biológus szakember, mint értelmiségi számára a hivatás - annak napi gyakorlásán túl - gondolkodó és önmagát kifejezni akaró felelősséget, valamint ebből adódó feladatokat egyaránt jelent. Felelősséget a tisztességes kutatási morálért, a kutatási területek hozzáférhetőségének biztosításáért - nemcsak a saját, hanem a szomszédos kutatási területek képviselői számára is. Bár messzebbről nézve úgy tűnik, hogy részletkérdésekkel foglalkozunk, munkánkat csak a mindenkori világszínvonal lehetséges megközelítésével szabad végeznünk. Etika ez is, az igényesség etikája. Ugyanakkor kiemelten fontosnak érzem a meg nem szűnő, nemcsak kampányszerű figyelmet a bioszféra, a biológiai környezet állapota iránt, kezdve házunk tájánál, utcánk szemetén át egészen a légkör minőségéig. Alapvető követelmény a javítás és megelőzés reális lehetőségeinek feltárása, és ezek maximális kihasználása életünk környezetéért, környezetünk jövőjéért.

Emellett hiszem, hogy minden koncentráló, szükségszerűen fókuszáló kutatómunkának az integráció, de legalább is a rálátás igényéhez kell vezetnie. Ahhoz, hogy saját részeredményeink a teljes biológiai rendszer (sejt-szövet-szervezet-populáció-bioszféra) dimenziójában is bizonyos szinten értelmezhetőek és használhatóak legyenek.

Érdekes, intim élmény e kötetben megszólaló kollégáimat, barátaimat olvasni. Legtöbbjüket évtizedek óta ismerem, sőt pályámat meghatározó tanáraim is vannak közöttük. Mégis, a jó kérdezés, és a megnyilatkozás sokunkban meglevő feszítő igénye miatt olyan oldalaikról is megfigyelhettem őket, melyek egyes mozzanatai, talán maguk számára is meglepetésekkel szolgálnak.
A molekuláris biológia, a genetika molekuláris vizsgálata és a beavatkozási (igen, manipulációs) lehetőségek robbanó kitágulása senkit sem hagyhat közömbösen. Csodálatos távlatok nyílnak, hogy csak az egyik legkorszerűbbet említsem, a funkcionális genomika (a teljes génkészlet feltárásával foglalkozó tudomány) területén. Az is igaz, hogy, mint minden tudományos fejlődés, ez is az ismert és ismeretlen, izgalmas és misztikus határmezsgyéjén mozog. Természetes hát, ha a potenciális, és ezért ijesztőnek látszó veszélyek mindannyiunkat nyugtalanítanak. Ezzel együtt vallom, hogy a tudomány maga az élő kíváncsiság, az alkotó türelmetlenség, a kételyek és a zsákutcák forrása, és mindezek együtteséből fakad az igazi öröm és a kiérdemelt szerénység.

A kutatás - válaszok saját és mások kérdéseire -, továbbá a tudományos eredmények megismerése, a szakirodalom állandó olvasása hatalmas ajándék. Mindez megéri a nagy kudarcokat, a fáradtságot, az alkalmatlanság gyakori érzését, sőt az indokkal-indokolatlanul felmerülő aggódó szorongást is. Minden új korszak kitermeli a maga fanatikusait, csőlátóit. Így van ez a biológiában, és nyilvánvalóan a molekuláris biológiában is. A molekuláris jelző nem szabad, hogy fosztóképző legyen. Csakis a széles látókörű biológiai szemlélettel rendelkező kutató képes ezt a molekuláris biológiai korszakot megfelelően és termékenyítően kezelni. Tudnunk kell ugyanakkor, hogy a molekuláris biológia és genetika eszköztára és szemlélete révén vadonatúj, a számítástechnikával tovább gyorsított, szédítő fejlődés szemtanúi, sőt részesei vagyunk. Saját munkánk és mások tudományos eredményeinek feldolgozásán túl nagyon sok dolgunk van abban is, hogy mindezt megismertessük a társadalommal, megpróbáljuk helyére tenni a negatív túlértelmezéseket és elvárásokat, valamint leszereljük a dilettáns, torz és igen gyakran kizárólag üzleti demagógiát. Felelősek vagyunk azért is, hogy szembeszálljunk a hihetetlenül káros és sötét tudományellenességgel. A legjobb módszer az értelmes, érthető szó, a nyilvánosság vállalása. Ehhez persze először önmagunk számára kell választ adnunk arra, miért és mit vizsgálunk, eredményeink hogyan illeszkednek be a többiek közé, és vannak-e határaink? És ha igen, hol?

E sorok írója szűkebb szakmáját tekintve nem genetikus, hanem immunológus, és ezért talán könnyebb helyzetben van. Az immunológia jellegzetes határterület, hiszen egy nagyon fontos élettani működésből kiindulva a kérdésekre (ma már mindinkább) molekuláris szinten keresi a választ, hogy aztán az eredményt visszahelyezze az élettani környezetbe, a sejtek és a szervezet, valamint sokszor a populáció szintjére, a megismerés és a gyógyítás érdekében.

Természetes, hogy sok kérdésben olykor élesen eltérő nézetek is helyet kapnak a könyvben, és úgy érzem, ezek nemcsak megférnek egymás mellett, hanem pozitívan kiegészítik egymást. Sok esetben a viták egy-egy fogalom eltérő értelmezéséből adódnak, és a definíciók tisztázása, a közvetlen párbeszéd megszüntetné a nézeteltérést. Sokkal többet tudunk meg abból, ami közös: a gondolkodó szakember, a biológus értelmiségi egy irányba mozduló szándékából. Csak az ilyen sokszínűség által megjelenített egyetértés hiteles igazán.

Nincs válasz minden felvetett kérdésre, valóban nem mérhetünk fel minden következményt és tudásunk (valljuk be nyugodtan) jelen határai ezt szigorúan tudományos szinten nem is teszik lehetővé. Ennek kimondó beismerése is etikai kérdés, mint az is, hogy a kutatás, a tudományos kísérletezés végtelen kalandja nemcsak a puszta kíváncsiság önző kielégítése, hanem etikai kényszer is.
Végül a legfontosabb: Hiszem, vallom és tudom, hogy világnézetünk, állandó és örök alapelvekhez való viszonyunk a legfontosabb irányító erő életünkben. Így van ez az Istennek átadott életű embernél ugyanúgy, mint azoknál, akik Isten létét tagadva más nézeteket vallanak.

Meggyőződésem, hogy az olvasó a genetika-génetika lélegzetelállítóan izgalmas és aktuális kérdésein túl még ennél is sokkal alapvetőbb kérdésekkel találkozik. Gondolkodó, mai magyar értelmiségiek bevallott vagy kimondatlan világnézeti töprengéseit olvashatja szakmájuk kapcsán és ürügyén.

Falus András

Vissza a címoldalra