Globális villanyoltás a kréta végén

Az első fosszilis bizonyítékok kerültek elő arra vonatkozóan, hogy a kréta végén becsapódott aszteroida valóban globális pusztítást okozott.

Az Új Zélandon talált ősmaradványok arra utalnak, hogy jelentősen megváltozott az éghajlat a kréta végén, ami a korábban élt fák és a virágos növények nagy részének a kihalásához vezetett. Az ősnövény maradványok alapján még a déli féltekén is tapasztalható volt a becsapódás hatása. Ez az első fosszilis bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a mexikói partoktól, vagyis a becsapódás helyétől ilyen nagy távolságban elpusztult a növényi élet. Így hát ezt inkább lehet globális pusztulásnak, mint észak-amerikai helyi katasztrófának tekinteni.

Körülbelül 65 millió évvel ezelőtt az élőlények 70%-a hirtelen eltűnt a Föld felszínéről. Sok vita után az vált az egyik leginkább elfogadott elméletté, mely szerint egy körülbelül 10 kilométer átmérőjű aszetroida csapódott be mintegy 90 000 km/óra sebességgel a mai Yucatán-félsziget közelében (lásd a jobb oldali NASA-illusztrációt). Az Észak-Amerikában bekövetkezett pusztításnak egyértelmű nyomai vannak. A Mexikói-öböl partja mentén szinte teljesen megszűnt az élet, a szárazföldön pedig az erdőket teljesen elegyengette a becsapódás, hatalmas erdőtüzek tomboltak, és csak minden ötödik növényfaj élte túl a katasztrófát.

Azt már jóval nehezebb megállapítani, hogy mi történt a távolabbi vidékeken. Eddig csak nagyon kevés fosszilis adat állt rendelkezésre a déli területekről, például Ausztráliából vagy az Antarktiszról. A közelmúltban svéd és új-zélandi kutatók ismertették eredményeiket a Science folyóiratban. A leletek a Déli-szigetről kerültek elő, ami körülbelül 11 000 kilométerre van Mexikótól.

A Moody Creek bányában páfrányspórákat és -polleneket találtak hatalmas mennyiségben, közvetlenül a becsapódás után lerakódott rétegekben. A maradványok szerint a területen korábban fákból és virágos növényekből álló mocsárerdő tenyészett, ami a becsapódás után egy szinte monospecifikus (egyetlen fajból álló) páfrányerdővé redukálódott. A Krakatau vulkán 1883-as hatalmas kitörésének hasonló hatása volt a növényzetre. A csupaszon maradt talajt akkor is a páfrányok népesítették be legelőször a kitörés után.

Az új-zélandi leletek tehát arra utalnak, hogy a mexikói becsapódás a kréta végén globális változásokat okozott az egész bolygón. Nagy mennyiségű por kerülhetett a légkörbe, erősen lecsökkentve a földfelszínre jutó napfény mennyiségét, ami végül drámai lehűlést okozott. A talajmenti hőmérséklet akár fagypontig is csökkenhetett, és a fény mennyisége is túl kevés volt a fotoszintézishez. Ennek a végeredményét tükrözik az ősnövénymaradványok: számos szárazföldi növényfaj kipusztult.

A kutatók most hasonló növénymaradványokat keresnek a többi déli kontinensen, ami további bizonyítékokat szolgáltatna a becsapódás következményeiről, így például a dinoszauruszok kihalásáról is.

Dulai Alfréd