Állati ösztönök

Mézga Aladár és Kriszta koruk szülöttei voltak: a lappangás hősei, nemiség és forrongás nélkül. Nem voltak sem gyermekek, sem felnőttek: kamaszságukat végtelenné merevítette az expozíció. Ma azonban a nyolcéves lánykák "szexi" módon szeretnének öltözni, és a gyerekeket jóval azelőtt tájékoztatják a pubertásról, hogy az megérintené a testüket.

E fejlődéssel párhuzamban Harry kalandjainak minden újabb kötetében egy évvel idősebb lesz, a gyerekkorból a felnőttkor felé haladva, szembesülve a kamaszlét minden gondjával. A varázslat világában, ahol ő maga is növekszik, további átalakulásokat figyelhet meg, amelyeknek azonban a növekedéshez semmi közük nincs: ezeket azok a varázsigék váltják ki, amelyeket a történet különböző varázslói - tanoncok és idős varázslók, jóindulatú és rosszakaratú mágusok - szórnak egymásra.

Ezek a metamorfózisok elkerülhetetlenül szembesítik a fiatal olvasót saját testének pubertáskori változásaival, amelyek még akkor is súlyos gondként nehezednek rá, ha a változás mibenlétével tisztában van. A kamasz ugyanis nem csak új izomzatával, illetve a növekedő nemi szervek körül serkenő szőrszálakkal találja szembe magát, de megtapasztalja megjelenő nemi vágyának és a növekedés során megsokszorozódó pusztító képességének szorongását is.

A harmadik kötetben (Harry Potter és az Azkaban foglya) az egyik szereplő akarata ellenére farkasemberré változik. A helyzet szinte eltolás nélkül jeleníti meg a fiatal olvasó szorongását: az állati természet, melyet nem egyszer érez forrongni magában, nem jár-e hasonló veszéllyel, és akad-e valaki, aki a védelmére kel?

A mozgás irodalma

Az angol szerző írását a tartalom feszültségei mellett egymást érő váratlan helyzetek teszik ellenállhatatlanná, melyekben csak a hasonlóan váratlan megoldások segíthetnek - mint egy videojátékban. A fiatal olvasók gyakran nyilatkozzák, hogy a műveket végiglapozva úgy "látják" maguk előtt az eseményeket, mintha csak mozivásznon peregnének.

Harry Potter előtt talán csak két regény keltett hasonló benyomást: Arthur Conan Doyle A sátán kutyája című könyve és Bram Stoker Drakulája. E hatás kedvéért J. K. Rowling írásmódjában kitüntetett szerep hárul a leírásokra, pontosabban a mozgás, a helyváltoztatás leírásaira. A helyszínek és a szereplők helyett elsősorban a cselekvés köti le a figyelmét - röviden bármi, ami mozog. Soha nem ábrázol olyan testet, amelyet ne mozgatna valamilyen cselekvés, és nem mutat be olyan tájat, ami nem szolgál cselekvés színpadául; amikor viszont leír valamit, egyszerre jeleníti meg annak hangzó, érzelmi, és mozgásérzeti aspektusait. Az írónő elképzelt bestiáriumában mindenféle mozgás helyet kap.

A mozgás irodalma annyiban bűvöli el fiatal olvasóját, amennyiben az írás együtt rezonál azokkal a forrongó folyamatokkal, amelyeket saját magában figyelhet meg - amelyek arra késztetik, hogy a sebesség mámorát, a villódzó fények kérlelhetetlen ritmusára járt techno-táncok kábulatát keresse. De ugyanez az irodalom garanciát is nyújt a számára, hogy egy ellenkező irányú útvonalat is be lehet járni, testének mélyen átélt rezdüléseitől azok szavakba öntéséig. A mozgás írásmódja az eufória élményét kínálja, amikor olyan nyelvvel ajándékozza meg a fiatal olvasót, melynek képei legbelsőbb rezdüléseit fejezi ki.

A cikk első része: Harry Potter a Grál nyomában

A cikk harmadik része: A Grál öröksége

A cikk befejező része: Tündérmese helyett