Afganisztán: háború és haditechnika

Diadalt ül az amerikai légierő, és ennek komoly haditechnikai következményei lesznek a jövőre nézve is.

Afganisztánban az angolszász repülőeszközök - amelyek részben a haditengerészet, illetve a szárazföldi erők kötelékébe tartoznak - szinte veszteség nélküli győzelemhez juttatták a terrorizmus-ellenes erőket még akkor is, ha a háborúnak még nincs vége, és a főkolomposok egérutat nyertek vagy Tora Bora barlangjainak mélyén alusszák örök álmukat.

A győzelem megolajozza a hadiipari fejlesztés lendkerekeit, a lényegében egyetlen szuperhatalom egész katonai-ipari-tudományos-kutatási komplexumát. Az emberkímélő, pontosabban a saját élőerőt kímélő harcmodor nem elsősorban szőnyegbombázással, hanem a célpontok precíz kiválasztásával és kíméletlen, maradéktalan megsemmisítésével könyvelhet el eredményeket a támadók oldalán.

Az elsőség a pilóta nélküli repülőeszközöké

Az amerikaiak sikeresen alkalmazták saját légierejük és a helyi szárazföldi erők kombinációját, így hasonló módszert Irak vagy Szomália ellen sem tartanak kizártnak. Az amerikai légierő immár mintegy 20 ezer bevetést hajtott végre Afganisztán térségében, szerepeltette és szerepeltetve reklámozta is a repülőeszközök, a fedélzeti fegyverek, rakéták, bombák teljes választékát. George Bush amerikai elnök december végén úgy nyilatkozott, hogy "az Afganisztán légterében végrehajtott műveletek száz napja többet mondott fegyveres erőink jövőjéről, mint tíz esztendő védelmi tanácskozásai összesen". Az elsőség a pilóta nélküli repülőeszközöké - fűzte hozzá, majd így folytatta: "Beléptünk abba a korszakba, amelyben a pilóta nélküli repülőgépek összes fajtái fokozott hadászati jelentőségre tesznek szert a levegőben, a szárazföldön, a tengereken és a világűrben."

Előzőleg az amerikai légierő vezérkari főnöke már a robotrepülőgép-gyártás felfuttatására buzdított olyan cégeket, mint a Boeing, a Lockheed Martin, a Northrop Gumman és a General Atomic. Az amerikai haderő az afganisztáni légi és összhaderőnemi hadműveletekben különösen nagy hasznát vette az RQ-1 Predator robotrepülőgépeknek, az RC-135V/W Rivet Joint jelzésfelderítő repülőgépnek, a híres múltú U-2-es nagy magasságokban tevékenykedő felderítő gépnek, a rádiólokációs célfelderítő E-8-asoknak, valamint az RQ-4A Global Hawk (balra) hosszú repülőidejű pilóta nélküli repülőeszköznek (ez a robotrepülőgép négyszer annyi ideig lehet a levegőben, utántöltés nélkül, mint a felderítő U-2-es).

A Global Hawk és a Predator

Míg a Global Hawk a hosszú időt igénylő műveletekben jeleskedett, a pilóta nélküli Predatorokat (jobbra) első ízben használták fel Hellfire típusú páncéltörő rakéták indítására. Sőt, a Predator A után, amelyet a légierő és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) két fedélzeti indítású Hellfire rakétával használt, sort kerítenek a Predator B rendszerbe állítására, amely képes 24-25 órát 20 ezer méteres magasságban tölteni és 14 páncéltörő rakétát elengedni, mihelyt a célok azonosítása megtörtént.

"Lehet, hogy a Predator lassú, lehet, hogy kevéssé vagy egyáltalán nem 'lopakodó', és sebezhető a légvédelemmel szemben - mondja az amerikai légierő vezérkari főnöke, John Jumper tábornok - de a főparancsnokság szemei és fülei vannak beleépítve, 40 órán át kering 7000 méter magasságban, s egy operátor irányítja több száz kilométer távolságból. Képeket szolgáltat nappal és éjjel, lemezteleníti az álcázott objektumokat, lehallgatja a rádióadásokat, bizonyos esetekben közvetíti azokat a bevetett egységekhez.

"Ami pedig a jelenleg megfigyelési feladatokat ellátó Global Hawk-okat illeti, ezek a továbbfejlesztés révén bombavető képességet nyernek, a cél meghatározása után két darab 250 kilogrammos vagy négy darab 125 kilogrammos bombát dobhatnak rá.

Erősödik az a vélemény, hogy az egyenként 3 millió dollárba kerülő pilóta nélküli gépek a felderítési és harci kettős követelménynek jobban megfelelnek majd, mint a pilóta vezette repülőgépek, amelyeknek ára 15-20-szor drágább, fent tartózkodási ideje korlátozottabb, a személyzete fáradékony és amelyeknek a légi utántöltésben sokszor akrobata-mutatványokat kell végrehajtaniuk.

Az amerikai elnök lelkes híve annak, hogy az Egyesült Államok minél több olyan "autonóm" fegyverrel rendelkezzék, amely nemcsak pontos irányítású, hanem a földről való ellenőrzés és utasítás révén meghatározza mozgó célpontok helyét és követi is ezeket a célpontokat, akár a terrorizmus elleni harcról van szó, akár tömegpusztító fegyverek elterjedésének katonai eszközökkel való megakadályozásáról.

A "távolság vámszedői"

Jól mutatkozott be Afganisztánban a GBU-28 nagy pontosságú lövedék a megerősített létesítmények ellen és az AGM-130-as lézerirányítású bomba a barlangbejáratok rombolására, lezárására és további felhasználásból való kizárására. Jövőjük biztosítva van. A világon jelenleg 10 ezer föld alatti erődítési építményt tartanak számon, ebből ezer hadászati rendeltetésű. Többségüket sziklaüregekben és barlangokban létesítették.

Az amerikai csapásmérő repülőgépek repülőgép-hordozókról (Arab-tenger) és szárazföldi repülőterekről (Perzsa-öböl), míg a B-1 (legfelső kép) és B-52 (balra) mintájú távolsági bombázók Diego Garciáról indultak afganisztáni bevetésre. A B-2-eseket az amerikai szárazföldről indították. Tény, hogy a távolsági repülőgépek egyrészt megterhelték a légi utántöltő flottát, másrészt diplomáciai intézkedéseket is szükségessé tettek támaszpontok és átrepülések vonatkozásában.

A "távolság vámszedőinek" becézett amerikai gépcsodák bevetési költségeinek számítgatása új divat lett Közép-Ázsiában. Tekintetbe kell venni a távolságot a harccselekmény színhelyéig, amelynek környékén nincs légitámaszpont, tekintetbe kell venni légi utántöltő gépek levegőben tartását, hogy az általában rövid vagy közepes hatósugarú harci gépek biztonságban teljesíthessék küldetésüket. Ilyen módon egyes géptípusok alkalmazása lényegesen drágábbnak bizonyulhat másokénál.

A bombázások árfolyama

Az összesített eredmény ismeretes. Egy repülési órának a ledobott bombákhoz vagy elengedett fedélzeti rakétákhoz viszonyított költsége a harcászati F-16-osoknál a legnagyobb: egy bombára vagy rakétára számítva 12 760 dollár 900 kilométer távolságra, tehát az afganisztáni átlagnál rövidebb távolságra szóló küldetés esetén, viszont a legmérsékeltebb a változtatható szárnyállású, hangsebességnél gyorsabb B-1-esnél: 3690 dollár egy rakétára vetítve, szinte interkontinentális távolság és légi utántöltés mellett. Közbülső árfekvésű a bombázás az F-15-ös (9220 dollárral), a "lopakodó" B-2-es (7540 dollárral) és a negyvenéves, nyolc hajtóműves B-52-es (5120 dollárral) révén.

A múlt század 50-es-60-as éveiben 744 darab készült a B-52-es típusból, megfiatalítva ebből mintegy száz gép van hadrendben, hadászatiból harcászativá átminősítve. Afganisztánban a bevetések 10 százalékát teljesítik, de a bombateher 70 százalékát ezek a gépóriások dobják le.

A hatékonyság növelése

Persze e három hónap alatt adódtak problémái is az amerikaiaknak az aszimmetrikus eszközöket alkalmazó, alacsony műszaki színvonalat képviselő ellenféllel. Régi gondok tértek vissza a légi utántöltő flotta már említett túlzott igénybe vételével. A tálibok megpróbálták kijátszani az amerikai légierőt, szétszórva, elrejtve mind az élőerőt, mind a technikai eszközöket, ahogy ez Koszovóban is történt, vagy elvegyítve a katonákat a polgári lakosokkal, bezsúfolva őket kegyhelyekre és barlangokba.

A bombázások másik oldala - egy utca Kabulban (fotó: UNICEF)

Pirityi Sándor