Többnyire úgy gondolunk a dinoszauruszokra, mint füves síkságokon és szavannákon, trópusi-szubtrópusi hőmérsékleten élő állatokra. Pedig a dínók a földtörténeti középkorban az egész bolygót benépesítették.
A sarkvidéki dinoszauruszok létezésének első bizonyítékai 1960-ban kerültek elő, amikor lábnyomokat találtak a Spitzbergákon (az Északi-pólus és a norvég partok között félúton). A kezdeti felfedezés óta ezeknek a területeknek a vizsgálata csak lassú lépésekben haladt előre. Mostanában egy ausztrál-amerikai kutatócsoport foglalkozik az egykori sarkvidékek közelében élő állatok vizsgálatával.
Az emberek általában a sarkvidéki dinoszauruszok létezéséről sem tudnak. Pedig a népszerű hüllő csoport képviselői nem csak a trópusi mocsarakban, a hatalmas sivatagokban és a füves pusztákon éltek, hanem a magasabb földrajzi szélességeken is.
A témával kapcsolatban bőven akad megválaszolandó kérdés: vajon elvándoroltak-e melegebb éghajlatra a leghidegebb téli időszakban, vagy téli álmot aludtak? Esetleg aktívak maradtak a pólusok környékén, még az év leghidegebb hónapjaiban is? Mennyire volt akkoriban hideg a sarkvidékeken? Egyáltalán nem könnyű megállapítani, hogy egy adott területen mennyi lehetett az átlagos éves hőmérséklet 150 millió évvel ezelőtt.
A Science magazinban megjelent cikkben arra a következtetésre jutottak a paleontológusok, hogy a sarkvidéki területeken élő dinoszauruszok nagyon jól alkalmazkodtak a környezetükhöz.
Gondwana szuperkontinense körülbelül 200 millió évvel ezelőtt kezdett el széttöredezni, aminek eredményeképpen kisebb földtömegek jöttek létre a déli féltekén (Antarktisz, Dél-Amerika, Afrika, India, Ausztrálázsia). Ausztrália délkeleti része akkoriban a déli-sarkkörön túl helyezkedett el.
Thomas Rich és felesége 105-115 millió éves dinoszaurusz maradványokat találtak a területen, amelyek állandóan fagyott altalajjal jellemezhető rétegekbe temetődtek be. Az üledékekből származó pollenminták alapján a kutatók nagyon pontos képet tudtak rajzolni az egykori DK-Ausztráliáról.
A kréta időszak során (145-65 millió évvel ezelőtt) a Föld éghajlata a mainál valamivel melegebb volt. Az átlagos évi középhőmérséklet -6 és +3 C fok között lehetett a sarkvidéken. Összehasonlításképpen: ma Alaszkában ez az érték -2,9 C fok. Ilyen körülmények között már rendszerint tartósan fagyos és jeges a talaj, hosszú ideig sötét van, és erősen lecsökken a táplálék utánpótlás.
A DK-Ausztráliában talált dinoszauruszok nagy része a Hypsilophodontidákhoz tartozik. Ezek kis termetű, két lábon futkározó, gyors dinoszauruszok voltak. A legkisebbek valószínűleg mindössze 40-60 cm magasak lehettek. A Hypsilophodontidák 100 millió évvel ezelőtt élték a virágkorukat.
Az egész Földön elterjedtek, de mindenhol ritkák maradtak - kivéve Ausztráliát. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy ez a csoport jól alkalmazkodott a magas földrajzi szélességhez. Egy speciális alkalmazkodás lehetővé tette, hogy jobban lássanak a sötétben, mint az egyenlítő környékén élő rokonaik.
Az ausztrál kutatók szerint a sarkvidéken élő dinoszauruszok körülbelül 3 hónapot töltöttek évente sötétben. Persze ez nem jelentett teljes sötétséget, hiszen a holdfény folyamatosan biztosított némi megvilágítást a sarkvidéki területeken is.
Egyes feltételezések szerint ezek az állatok csak a melegebb hónapokban éltek a sarkvidéki területeken, és azután vagy elvándoroltak melegebb éghajlatra, vagy átaludták a hideg hónapokat. Az ausztrál és amerikai kutatók azonban mindkét változatot valószínűtlennek tartják.
A legtöbb dinoszaurusz csontja nem növekedett folyamatosan, hanem bizonyos időközönként, valószínűleg évente egyszer, a növekedésük jelentősen lelassult. De ez nem igaz a Hypsilophodontidákra. Ezeknek a csontjai azt mutatják, hogy aktívak maradtak egész évben, és nem hibernálódtak.
Qantassaurus intrepidus |
A Föld másik felén, az északi féltekén élő alaszkai dinoszauruszoknak nem volt szüksége sem hibernációra, sem elvándorlásra, mivel ott a hőmérséklet a jelenleginél is melegebb volt. A kréta időszak végén (90-65 millió évvel ezelőtt) a kutatók becslése szerint a maximális hőmérséklet 13 C fok, a minimális hőmérséklet pedig 2-8 C fok között volt Alaszkában.
Ez azonban már elég hideg volt ahhoz, hogy az alacsonyabb földrajzi szélességen gyakori állatok hiányozzanak az alaszkai fosszilis anyagból. Az alaszkai középső- és késő-kréta gerinces maradványok között hiába keressük az olyan állatokat, amelyek a dinoszauruszokkal együtt fordultak elő például Montanában, vagy Albertában.
Az igazi hidegvérű állatok (pl. gyíkok, tarajos gőték, teknősök, krokodilok), amelyek elég gyakoriak az egyenlítő környékén, itt teljesen hiányoznak.
A hidegvérűség, vagy melegvérűség kérdését a dinoszauruszoknál gyakran túlságosan leegyszerűsítik, hiszen a dinoszauruszok nagyon sokfélék voltak. A Saurupodák meghaladták a 20 méter hosszúságot, más csoportok viszont a madarak méretét is alig érték el.
A fiziológusok nagyon széles átmenetet tételeznek fel a testhőmérsékletet belülről szabályozó és a külső tényezők által befolyásolt testhőmérsékletű csoportok között. Valószínű, hogy az anyagcsere is nagy változatosságot mutatott a dinoszauruszok körében.
A sarkvidéki fosszíliák gyűjtése nem könnyű. A logisztikai nehézségek miatt az ősmaradvány vadászat jóval költségesebb a bolygó távoli, és hideg sarkvidékein, mint a közepes földrajzi szélességeken. A költségeket és a fáradtságot viszont valószínűleg bőségesen kárpótolni fogják az elokerülo leletek.
Az eddigi eredmények rámutattak, hogy nem kell rendkívüli szerencse ahhoz, hogy a sarkvidéki területeken dinoszauruszokat találjanak, mivel ezek képesek voltak a szélsőséges környezeti feltételekhez is alkalmazkodni. A fagyott talajban tervezett további gyűjtésekhez az alagútépítésben, mélyszinti bányászatban és olajkutatásban már jól bevált módszereket és eszközöket fogják alkalmazni.
Korábban:
Ajánlat:
Dulai Alfréd