Tom és Jerry a világűrben

Vágólapra másolva!
A híres páros már a Föld körül kergeti egymást, s Jerrynek 220 km stabil előnye van.
Vágólapra másolva!

A mindenki által jól ismert két rajzfilmfigura jelen esetben egy olyan műholdpárra utal, amely öt éves működése során minden eddiginél pontosabban fogja feltérképezni a Föld gravitációs mezejét. A szakemberek várakozása szerint a térképek ezerszer lesznek pontosabbak az eddigi legjobb térképeknél.

A német-amerikai fejlesztésű, 500 kg tömegű műholdak vasárnap startoltak Oroszországból, egy Rokot hordozórakétával, majd sikeresen elfoglalták az 500 km magas poláris pályát (ez volt az első eset, hogy egy amerikai műhold nem az Egyesült Államokból indult). Tom és Jerry hozza a tőlük megszokott tempót, mivel naponta tizenhatszor kerülik meg a Földet.

Az egymástól 220 kilométerre keringő műholdak között állandóan mérik a pontos távolságot, GPS és mikrohullámok segítségével. Ez a távolság folyamatosan változik. A Föld belsejének egyenlőtlen anyagi összetétele, sűrűsége és anyageloszlása ugyanis a gravitációs mező erősségének ingadozásaiban is megmutatkozik, ez pedig hatással van a bolygó körül keringő műholdak pályáira. A pálya változása miatt változik a Tom és Jerry közötti távolság, s ezek mértékéből lehet kiszámolni a módosító hatás erősségét.

Tom és Jerry tehát példátlan pontossággal térképezi fel a Föld gravitációs mezejének változásait, ráadásul igen hatékonyan és költségkímélő módon (mindössze 127 millió dolláros programról van szó). A küldetés kulcsfontosságú adatokat szolgáltat a Föld belsejének és felszínének tömegeloszlásáról, illetve tömegmozgásairól.

Csak néhány példa, ahol ezeket az információkat hasznosítani lehet: a mélytengeri áramlatok mozgásának vizsgálata, a nagy felszín alatti víztározók behatárolása, a jégtakarók és az óceánok közötti anyagmozgások vizsgálata, illetve bolygónk belső szerkezetének pontosabb megismerése. A küldetés másik nagy célja: az eddiginél pontosabb légköri profilok elkészítésével a globális klímaváltozás kutatása.

Ajánlat:

GRACE (Gravity Recovery And Climate Experiment)
A küldetés hivatalos honlapja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!