Almár Iván életútja - a hazai űrkutatás krónikája

Dr. Almár Iván csillagász-űrkutató nevét mindenki ismeri hazánkban, aki egy kicsit is érdeklődik az égbolt tudománya iránt. Az általa szerkesztett Űrhajózási Lexikon vagy az Űrtan alapműnek számítanak a témában. Közérthető és élvezetes cikkeiből, előadásaiból sokan kerültek közelebb a világűr titkaihoz. A közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémián ünnepi ülést tartottak 70. születésnapja tiszteletére. Ezt az alkalmat használtuk ki arra, hogy a világszerte ismert tudóst első hét évtizedéről kérdezzük.

- A csillagászat iránti érdeklődés családi örökség, vagy másként kezdődött?

A szülők, Almár György és Veszprémi Lili unokájukkal, Edittel 1966-ban

- Mely részei érdekelték a csillagászatnak?

- Nem az volt a fontos, hogy valakit mi érdekel, hanem, hogy mit lehet csinálni az akkori műszerekkel. Nagyon korlátozottak voltak a lehetőségek. Az intézet fő profilja a változócsillagok megfigyelése volt, így természetesen nekem is ezzel kellett kezdenem.
Aztán jött 1956. Nagy törés volt, de elsősorban nem politikai értelemben, hanem azért, mert az intézetnek nagyon kevés munkatársa volt, talán a tízet sem érte el a számuk. S ezek közül mindenki, aki a Detre házaspár és köztem volt életkorban, elhagyta az országot, köztük Herczeg Tibor és Izsák Imre is. Nagyon nehéz helyzet alakult ki az intézetben. Bizonyos okok miatt a napfizikai osztályt leválasztották, így alig maradtunk és nagyon megromlott a légkör is. Sok üres hely lévén engem ki is neveztek munkatársnak, attól kezdve vagyok az intézet kutatója majdnem folyamatosan.

- Almár Iván nevének említésekor először mindenkinek az űrkutatás jut eszébe. Hogyan ismerkedett meg ezzel a tudományággal, és miért kezdett el éppen ezzel foglalkozni?

- Az intézet könyvtárában találkoztam először űrhajózási szakcikkekkel, még 1954-ben, amelyek ráébresztettek arra, hogy itt valami izgalmas dolog van készülőben.

- Ezek nyugati lapok cikkei voltak?

- Igen, a British Interplanetary Society folyóiratain keresztül tudtam meg sok mindent a készülő szovjet és amerikai tervekről. Ők sok mindent tudtak és én ebből összeraktam egy képet. "Az űrhajózás, mint tudomány" volt a legelső ilyen témájú cikkem címe, ez 1955-ben jelent meg. Ez az a pillanat, ami életem egyik fordulópontja volt.
Megdöbbentően hamar, már 1956 májusában, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulaton (TIT) belül létrehoztuk az Asztronautikai Bizottságot, az első olyan szervezetet Magyarországon, amelynek a nevében benne volt, hogy asztronautika. Ez a kis csapat volt a magja a későbbi Központi Asztronautikai Szakosztálynak, melyből aztán a Magyar Asztronautikai Társaság is létrejött.

- Hogyan találtak egymásra ezek az emberek?

Bay Zoltánnal a Magyar Asztronautikai Társaságban

- Milyen volt a napi élete? Mert ugye közben családot is alapított.

- Hát igen. Feleségem, Illés Erzsébet is csillagász és szerencsére együtt dolgoztunk, és dolgozunk mind a mai napig. Amikor megszületett az első gyerekünk, otthon kellett hagynunk különböző dadákra, hogy vigyázzanak rá. Nehéz időszak volt. A lányom két vagy három éves volt, amikor föllázadt, hogy ne menjünk el minden este dolgozni, és ez komoly problémákat okozott.

- Illés Erzsébettel az intézetben ismerkedett meg?

Feleségével, Illés Erzsébettel otthonában

- Hogyan élte meg azokat a nagy eseményeket, mint az első szputnyik, az első űrhajós, az első holdraszállás?

- Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy éppen a fiatalkoromban történtek ezek az események. Ezért voltam ezekre nagyon fogékony. Azért a legnagyobb élmény az Apolló-program és az volt, amikor föltárult a Naprendszer, elsősorban a Voyager-szondák révén. Sorra látogatták meg az óriásbolygókat és mi izgatottan vártuk, hogy odaérjen a következőhöz. A korábbi, semmitmondó adatokból, amelyek mondjuk az Uránusz rendszeréről még a legjobb könyvekben is szerepeltek, hirtelen egy teljesen új világ tárult elénk.

- Van még egy téma, ami elválaszthatatlan Almár Iván nevétől: a SETI vagyis a Földön kívüli intelligenciák kutatása.

Medicinában az olasz SETI rádiótávcsőnél

- Van-e lehetőség arra, hogy a fiatalok is foglalkozzanak ezzel a témával ma Magyarországon?

- Szerintem van lehetőségük, mert annyira kiforratlan terület és annyi minden lehetséges még. Nem igaz az, hogy egyszerűen csak több pénz kell és meglesz az eredmény. Nincs is mögötte igazán nagy állami támogatás. Ez nehezíti ugyan a fejlődést, másrészt viszont szabadabbá teszi. Én egész életemben szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy a tudományban mindent tervezni lehet, a legérdekesebb eredmények úgy születtek, hogy nem volt betervezve.
Van egy amatőr SETI mozgalom, a SETI Liga, amelyik érdekes vállalkozásba kezdett pár évvel ezelőtt. Több száz amatőrrel, kis antennákkal, de összekapcsolva és nagyon bonyolult szoftverrel rendelkező megfigyelőhelyek hálózatát kívánja megszervezni. A SETI Liga Európában is megvetette a lábát. Magyarországgal is tervezik a kapcsolatot. Tudok segíteni azoknak, akik erre a megfigyelésre vállalkoznak.

- Közismert arról is, hogy kiváló cikkeket, könyveket ír, előadásokat tart. Az újságírók körében is népszerű, hiszen szinte nyomdakész interjúkat ad. Hogyan csinálja?

- Kétségtelenül nagy rutinom van ebben. Az első szputnyik felbocsátásától kezdve nagyon népszerű lettem. Ebben annak is szerepe volt, hogy éppen a Szovjetunió bocsátotta fel és nagy propaganda-erőt tulajdonítottak neki. Itt egy csomó "első" volt. Az első szputnyik, az első holdrakéta, az első űrhajó, az első űrhajós, és így tovább. Fiatal kutatóként rengeteget szerepeltem a sajtóban, amikor az eseményeket magyarázni, értelmezni kellett. Ez egy kicsit félrevitte az én életemet, meg másokét is. Így visszatekintve kérdéses, hogy megérte-e? De mindenesetre nem nagyon volt más, aki ezt fölvállalta volna és az érdeklődés nagy volt.

Horváth András gratulál az Akadémia ünnepi ülésén

- Térjünk vissza egy kicsit a családra. Például a gyerekekre.

Petra, a család legfiatalabb "űrkutatója"

- Mit csinál akkor, ha nem tudománnyal foglalkozik?

- A művészetek változatlanul nagyon érdekelnek, a klasszikus zenét nagyon szeretem. Jellemző módon külföldön jobban szánok rá időt, és inkább eljutok múzeumba vagy koncertre, mint itthon. De ez azzal is összefügg, hogy elég messze lakunk a belvárostól.
A terminológia, a nyelvek is végigkísérték az életemet. Ilyen irányú tevékenységet is végzek a Nemzetközi Asztronautikai Szövetségben (IAF). Ezt is hobbinak tekintem, egyszerűen érdekel, hogy egy-egy kifejezésnek mi a jelentése. Ezt - legalábbis az európai nyelvekben - követni tudom. Nem egészen megalapozott tudással, ezt el kell ismerni, de beleszólok ilyen ügyekbe is.

- Ez vezetett az űrszótárhoz?

- Ez vezetett a nemzetközi, 16 nyelvű űrszótárhoz, és elvezetett egy kiadványhoz is, amely a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia folyóiratában, az Acta Astronauticaban az idei első számként jelent meg. Ez különszám a terminológiai témáról, amit én válogattam össze az 1992 óta évente rendezett szimpóziumok anyagából. Vannak tehát sikerélményeim. Az űrszótárnak már a harmadik kiadása készül, most azon dolgozunk, hogy az új változatban definíciók is legyenek, több szó legyen benne, és több nyelv. Ebben van még perspektíva. Nem vagyunk a végén, annál is kevésbé, mert maga a szaknyelv is fejlődik, új fogalmak, új kifejezések születnek.

- Milyen témák foglalkoztatják mostanában?

- Az utóbbi időben érdekel a Naprendszer környezetvédelme. Ezt én már 1989-ben fölvetettem egy cikkben, de nem figyelt rá senki. Most az elmúlt egy-két évben lett divatos. Divatos olyan értelemben, hogy a nemzetközi Űrkutási Bizottság (COSPAR) összejövetelein, és a NASA-nál is emlegetik. A probléma tudományos, jogi és egyéb vonatkozásairól is beszélni kell, mielőtt az emberiség ezt a környezetet visszavonhatatlanul megváltoztatja. Itt nem science fiction-ről van szó. A most tervezett programok hatása a Marson, Holdon, kisbolygókon jelentős lehet. Meg kell gondolni például, hogy egy amerikai misszió indul, amelynek során belelőnek egy lövedéket egy üstökös magjába, és az ott hatalmas krátert üt. Szabad-e ezt megtenni vagy nem? És ki dönti el? Vannak olyan programok, amelyek hatását előre fel kell mérni. 10 évvel ezelőtt ez a problémafelvetés teljesen visszhangtalan maradt, de az utóbbi egy-két évben beindult valami. Kapom a visszajelzéseket. Ezt csak azért mondom, mert amíg vannak az embernek ilyen gondolatai, addig érdemes dolgozni.

- Mi várható a jövőben? Néhány éven belül?

Almár Iván évtizedek óta kiváló előadó, tanár, szakmai cikkek és sikeres könyvek szerzője

- Nagyon sok mindent csinál egyszerre. Hogy bírja idővel és energiával, és mi az, ami hajtja?

- Ezekre csak közhelyeket tudnék mondani, amit nem szeretek. Talán az a legegyszerűbb válasz, hogy ez nem foglalkozás, ez hobbi is egyben. De amíg vannak ötleteim és bírom erővel, addig csinálom.

- Ennek a beszélgetésnek az egyik fő célja az, hogy Almár Ivánt ne csak mint tudóst, hanem mint embert is bemutassuk. Ezért hadd kérdezzem meg Illés Erzsébetet arról, hogy milyen férj volt Almár Iván az elmúlt 43 évben?

- Mindkettőnket érdekelnek a művészetek. Talán egy irodalmi példával tudnék válaszolni a kérdésre. Mindig borzalommal hallgattam gyerekkoromban Kőmíves Kelemen balladáját. A kőműves által épített fal csak akkor maradt állva, amikor feleségét beleépítette a falba. Gyerek-fantáziám nem tudott túllépni a történet realitásán. És ahogy mindennek a megértéséhez meg kell az embernek érnie, én is úgy 50 éves korom táján értettem meg a ballada üzenetét. Csak akkor jöttem rá, amikor már jó 25 éve éltünk nagyon boldog, kiegyensúlyozott házasságban Almár Ivánnal, akiben nemcsak egy nagyon megértő férjet, de egy csodálatosan segítőkész munkatársat is kaptam. Ahogy mindenben segített nekem, hogy a gyermekeink és a háztartás ellátása ne akadályozzon meg szakmai előrejutásomban, ahogy tökéletes munkamegosztásunkban (vagyis, hogy bizonyos dolgokat csak egyikünk, bizonyos dolgokat csak a másikunk csinált otthon is és a munkahelyen is) vállalta a rá eső feladatokat teljesen kiszolgálva engem, ahogy én is őt teljesen kiszolgáltam, hogy mindketten előbbre juthassunk - értettem meg a balladát. Vagyis, hogy a férjem "fala" sem állhatna anélkül, hogy engem bele nem épített volna, de az én "falam" is csak azért áll, mert ő beleépült.
Úgy érzem, hogy a legszebb, amit az ember az életben kaphat, hogy egy ilyen csodálatos, megértő, szerető társ álljon mellette. És ennek köszönhető a másik csoda is, hogy mindkét gyermekünk ugyanilyen szeretettel, bizalommal, megbecsüléssel viseltetik velünk szemben, s ahogy öregszünk, egyre jobban érezzük, hogy ők is egyre nagyobb mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a "falunk" még mindig áll. Mindenkinek kívánom, hogy ilyen saját tapasztalatokkal értse meg a Kőmíves Kelemen balladáját!

Ennél szebb és tanulságosabb befejezést aligha lehetett volna találni. Köszönöm Almár Iván segítőkészségét az interjú megírásában, a szöveg egyeztetésében, a családi fotók rendelkezésre bocsátásában, és hasonlóan sikeres következő 70 évet kívánok!

Trupka Zoltán