Ez az elképzelés még egy 1912-es publikációig nyúlik vissza, azonban kiderült, hogy nem így van; viszonylagos méretük gyakorlatilag ugyanakkora emberben, majomban egyaránt.
E kutatás, valamint egy másik, hasonló, 1968-as publikáció csupán néhány faj egy, vagy két agyának vizsgálata alapján ítélt, ráadásul azok az állatok már halottak voltak. Most kaliforniai kutatók MRI-technikával jóval nagyobb számú (15) és élő állatot vizsgáltak, köztük, csimpánzot, bonobót, orangutánt, gibbont, és összevetették tíz ember agyának mágneses rezonanciaképével.
A gibbonok és a többi nem emberszabású homloklebenye kétségtelenül kisebb volt a teljes agymérethez képest, ám pl. mind az embernél, mind az orangutánnál átlagosan 38 százalékot tett ki a homloklebeny mérete az agyéhoz viszonyítva.
Az intelligencia fokában fontosabb szerepe lehet a teljes agyméret és a testméret viszonyának. Az elefántok agya pl. nagy, mert nagy testtömeget, sok izmot kell kontrollálnia.
Az ember agymérete lényegesen nagyobb a testtömeghez viszonyítva, mint a primátáké, így nagyobb a homloklebenyünk is. Ez azonban egymagában még nem magyarázná viszonylagos "okosságunkat"; szükséges hozzá a frontális lebeny egyes részeit összekötő neurális hálózatok fejlettebb foka is.
Az is elképzelhető, hogy a frontális lebeny, erősebben specializálódott részei viszonylag nagyobbak az embernél, mint a primátáknál.