Megnyílik az Északnyugati-átjáró

Több évszázados eredménytelen próbálkozások után 1906-ben Amundsen volt az első, aki Kanada északi partjai mentén nyugat felé haladva végighajózott az Északnyugati-átjárón és elérte a Bering- szorost.

Még napjainkban is csak különlegesen megerősített hajókkal lehet végigjárni ezt az utat. Ha azonban az arktikus vidéken az olvadás ilyen ütemben folytatódik, akár egy évtizeden belül közönséges kereskedelmi hajók számára is használható lesz az útvonal, egy nyári hónapon át. Mi több, az Oroszország északi partjait követő útvonal már öt éven belül járhatóvá válthat, két hónapra is.

Az új utak egyharmadával lerövidítik az Európa és Kelet-Ázsia közötti hajózási időt, és új halászterületek is megnyílnak. Mindezek nemzetközi konfliktusok árnyékét vetítik előre, hiszen több nemzet is igényt tart a halászati jogokra, és a szénhidrogén-kutatásokra.

Kanada és Oroszország pl. saját felségvizeinek tekinti az említett térségeket, az Egyesült Államok viszont nemzetközi vizeknek tartja.

A hajózás lehetősége egyelőre elvi probléma, ugyanis az arktiszi térséget nem kellően fedik le a kommunikációs műholdak, és a modern hajók különféle szenzorai sem működnek megfelelően a sarkvidéken. A hidegháború idején mind az amerikaiak, mind az oroszok erőteljesen kutatták az Arktiszt, hiszen a jég alatt elrejtőzhettek, ám hamar támadási pozícióba kerülhettek atom-tengeralattjáróik.