Újabb emberi klón - egy cég szerint Jézus is feltámadt

Vágólapra másolva!
Egy kétes hírű cég szerint emberi klónt ültettek be egy koreai nőbe.
Vágólapra másolva!

A július 24-én megjelent dél-korai lapok öles címekkel számolnak be arról, hogy klónozott emberi embriót ültettek be egy dél-koreai nő méhébe. Ezzel négyre emelkedett az állítólagos, fejlődésben lévő emberi klón-magzatok száma a világon. Mint arról korábban beszámoltunk, az olasz Severino Antinori három másik klón létezéséről beszélt néhány hónappal ezelőtt.

Forrás: ORIGO

Az örök élet titkát a klónozásban látja a kétes hírű amerikai cég

Clonaid

Az 1997 óta létező Clonaid szakmai megbízhatóságát egy "kissé" beárnyékolhatja az a tény, hogy a céget a Realian Movement nevű vallásos szervezet alapította, amelynek tagjai úgy vélik, hogy a földi élővilágot földönkívüliek hozták létre, tudományos módszerekkel, genetikai tervezés útján. A Realian Movement szerint egy földönkívüli faj fejlett klónozási eljárással már Jézus Krisztust is feltámasztotta.

Korábban az [origo]-ban:

Sokk és kétségek az emberi klón-terhesség bejelentése után
2002. április 7. A világ tudósai megdöbbenéssel vegyes hitetlenkedéssel reagáltak a pénteki bejelentésre, miszerint folyamatban lehet az első emberi klón-terhesség.

Botrányos fejlemények az emberi klónozás körül
2002. május 9. Severino Antinori ismét hallatott magáról, megerősítve, hogy három emberi klón-terhesség van folyamatban. Ugyanakkor eredeti kutatócsoportjának már csak egyetlen tagja maradt: ő maga.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!