A Chelsea-nél a Temze partjántalált koponyán a koponyacsont beforrására utaló jelek is megtalálhatók. A Régészeti Intézetmunkatársai szerint a bronzkori beteg túlélte az operációt. Sőt, akár még jelentős ideig is élhetett, mivel fertőzésre utaló nyomokat sem találtak. A bronzkori sebész tehát értette a dolgát: gondosan elkerülte a legveszélyeztetettebb agyi területeket és vérereket.
A legkorábbi trepanált koponya az angliai Wiltshire területén került elő és a neolit időkből származik. Európán kívül Dél- és Közép-Amerikában, főleg az inkák uralta Peruban és Bolíviában élte virágkorát a trepanáció gyakorlata. Számos műtött koponya került elő Mexikóból és Közép Amerikából is.
Ezek a Kolumbusz előtti leletek a legváltozatosabb forrásai a trepanáció kutatóinak. A trepanáció Európában a népvándorlások korában bukkant fel újra: a több hullámban érkező sztyeppei népek után szakszerűen meglékelt koponyák kerültek elő Bulgária, Jugoszlávia, Magyarország temetkezési helyeiről.
A sebészeti beavatkozás e korai formájával - legalábbis az egykori elképzelés szerint - a fejfájás oly módon volt enyhíthető, hogy a gonosz szellemeket és az általuk okozott nyomást a koponya megnyitásával engedték szabadon. Avicenna, Albucasis és más középkori arab szerzők munkáiban a koponyán végzett kiégetés a melankólia gyógymódja, mellyel csökkenteni lehet a fejben a hideg nedvek mennyiségét.
Hasonló módszert a mai napig is alkalmaznak, például a sérülés nyomán keletkezett vérnyomás csökkentésére. De hasonló módon végzik a koponyalékelést az Új-Kaledonia keleti partja melletti Loyalty szigetsorbennszülöttei is, és a beszámolók szerint a műtét során a beteg csak ritkán ájul el.
A Chelsea környékén talált koponyát októbertől láthatja majd a nagyközönség a London Történeti Múzeumban.
Múlt-kor