Több ezer éve ugyanazok a mozdulatok

Berlini szemiotikusok egy csoportja már évek óta dolgozik A mindennapok gesztusainak berlini lexikona című, napról napra vastagodó könyvön.

Gyakorlati haszna mellett ez a szerzői által "Gesztikon"-nak nevezett könyv elsősorban az ember kulturális fejlődésének megértését szolgálja.

Nem tudjuk, hogy az ember mióta gesztikulál, minthogy azt sem, mi volt előbb: a mozdulat, vagy a szó. Valószínűleg kéz a kézben fejlődtek. Feltehetően már az ősember is megértette, ha társa valamire rámutatott, de írásos említése Kr. e. 1750-ben fordul elő első ízben.

A babiloni Hammurabi törvénykönyve szerint becsületsértés valakire ujjal rámutatni. A gesztusok csak szövegösszefüggésükben értelmezhetők. Ide tartozik a beszélgetőpartnerrel való kapcsolat, a beszélgetés tárgya, a szituáció, valamint a testtartás, a mimika és a hang.

Nagyon fontos a testmozdulatok feletti uralom. Már az ókori szónokok is hibának tartották a széles, eltúlzott mozdulatokat. Ez a felfogás ma is érvényes: a mérsékelt, lassú mozdulatokat az illemtudás és jólneveltség jelének tekintik. A tévémoderátorokat és politikusokat gondosan kiképezik, hogy megfelelő gesztikulálással fejezzék ki komolyságukat és szakértelmüket.

Hogy ezeknek a gesztusoknak mekkora a hatása, azt eddig tudományosan alig vizsgálták, de a nyugodt, összeszedett mozdulatok inkább keltik a megbízható politikus benyomását, mint az izgatott kapkodás.
A XVII. században az új földeket fölfedező tengerészek hazatérve elmesélték, hogy kézzel-lábbal ugyan, de meg tudták értetni magukat a bennszülöttekkel.

Az ausztráliai aboriginek néhány csoportja nem mutató-, hanem nagyujjával mutat rá valamire, Görögországban és Bulgáriában a "nem"-nél bólintanak, de ezek ritka kivételek és kialakult az a felfogás, hogy a gesztikulálás az emberiség univerzális nyelve.

Miután alaposan utánanézett a dolognak, 1832-ben kiadta a hétköznapi gesztusokról szóló etnográfiai leírását. Eszerint Nápoly akkori lakóinak számos gesztusa még görög és római őseiktől maradt rájuk. Persze, ezeket nem biológiailag örökölték, hanem tanulták. A gesztusok szociálisan és kulturálisan meghatározottak és a különböző kultúrák gesztusai is különbözőek.

Jorio nyomán mai kutatók is vizsgálják a hétköznapi gesztusokra való kulturális hatást. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a norvégok másképp gesztikulálnak, mint a spanyolok, vagy a délolaszok, de ez nem volt eddig tudományosan megalapozva.

A britekkel és németekkel szemben a délolaszok szélesebb mozdulatokkal és változatosabban gesztikulálnak. Míg az északiak kezüket testük közelében tartva, többnyire csuklóból gesztikulálnak, a nápolyiak két kezükkel valóságos szellemi tűzijátékot rendeznek a fejük felett.

Az újabb kutatások szerint a beszéd és a gesztus elválaszthatatlanul összetartozik. A beszédet kísérő gesztusok érzelmeket fejeznek ki, kiemelik a mondanivalót, szemléletesebbé tesznek valamit, felhívják a figyelmet a gondolat lényegére.

Az amerikai Davic McNeil professzor szerint egy gondolat kifejtése önszervező folyamat, amelyet a képi és szóbeli elképzelések lendítenek előre. Reméli, hogy a beszéd- és gesztuselemzés bepillantást enged az ember gondolkozásmódjába.

A gesztuskutatásban való rendteremtés céljából a texasi Austinban megalapították az International Society for Gesture Studiest. Az alapító konferencián nyelvészek, pszichológusok, biológusok, orvosok, művészettörténészek és még sok más tudományág képviselői mellett informatikusok is részt vettek. Ők az emberi gesztusok tanulmányozásának eredményeit a robotok készítésénél tervezik felhasználni.