Fékezett érzelmek

Az emberi lélekben egy védelmi rendszer működik, ami tompítja a szélsőséges érzelmi reakciókat, s meglepően gyorsan kiegyenlíti az embert ért szerencse, vagy balszerencse által keltett, kezdetben túlzott érzelmeit.

Philip Brickman pszichológus, az amerikai Northwestern University kutatója ötven olyan férfit és nőt kérdezett ki, akiket életük során nagy öröm ért, vagy nagy tragédia sújtott. Volt köztük, aki milliókat nyert a lottón, de olyan is, aki baleset következtében máról holnapra tolószékbe kényszerült. A kikérdezés végeredménye mindnyájuknál megdöbbentő egyezést mutatott: a szerencsések érzelmei a kezdeti eufóriát követően a "középmezőnybe" csúsztak vissza, de ugyanez történt a tolószékessel is a kétségbeesés első hullámai után.

Brickman szerint az emberi lélekben egy védelmi rendszer működik, ami tompítja a szélsőséges érzelmi reakciókat. Szaknyelven ezt "hedonikus adaptációnak" nevezik, és meglepően gyorsan kiegyenlíti az embert ért szerencse, vagy balszerencse által keltett, kezdetben túlzott érzelmeit.

A fejlett országokban az emberek elégedettségi szintje évtizedek óta ugyanazon a szinten van, noha jövedelmük emelkedik. Ezt támasztja alá a Forbes Magazin is, amely megkérdezte Amerika leggazdagabb embereit: a krőzusoknak és a statisztikai átlagembereknek egyformán 37 százaléka volt elégedett. A másik oldalon vannak az égési sérültek, rákbetegek, vagy akik elvesztették valamelyik végtagjukat: a súlyos esemény után már aránylag rövid idővel átlagos megelégedettségről számoltak be.

Az elzárással büntetett raboknál is ez az adaptációs mechanizmus lép működésbe. Számos tanulmány mutatta ki, hogy a hosszú börtönbüntetésre ítélt rabok az idő múlásával hozzászoknak a börtönhöz, rossz hangulatuk, alvászavaraik és unalmuk lassan mérséklődik. Tartós fogva tartás esetén a raboknak a szabadság elérhetetlen örömei után vágyát az adaptáció kiegyenlítő hatása tompítja. Amerikai katonák annyira igazodtak Észak-Vietnamban az évekig tartó magánzárkához, hogy a szabadságba való visszatérés komoly nehézségeket okozott nekik. Hangulataink olyan magatartás felé terelnek bennünket, ami az adott helyzetben biológiailag és mentálisan a leghasznosabb.

A hedonikus adaptáció azonban ellentétes folyamatokat is előidézhet. A fogházbüntetés meglepő módon akkor okozza a legnagyobb feszültséget, amikor közeledik a szabadulás ideje. A bebörtönzött ilyenkor kezdi összehasonlítani börtöne nyomasztó körülményeit a szabadsággal, és ilyenkor nő meg hirtelen a szökési kísérletek száma. Hasonló a helyzet a történelemben is: a forradalmak többnyire röviddel azután törnek ki, hogy a népesség életkörülményei kissé megjavultak, és ez fölkelti az életminőség további javulása utáni vágyat.

Az evés nem veszi el az étkezés örömét, de az egyes ételek feletti örömünket tompítja, ha gyakran kell ennünk őket. A tésztaevő emberek 15 százalékkal többet esznek, ha a tésztát három különböző formában tálalják nekik. Az egyoldalú táplálkozás iránti ellenszenvünk valószínűleg szervezetünk változatos, tehát biológiailag hasznosabb élelmiszer-ellátását szolgálja.

A kiegyenlítő adaptációs mechanizmus azonban nem mindenható, nem minden érzelmi reakciót nivellál. Amerikai kutatók megállapították, hogy a sikeres plasztikai műtétnek még évek múltán is örülnek a páciensek. Fordítva pedig, a degeneratív betegségekben, például szklerózis multiplexben szenvedők soha nem tudják állapotukat elfogadni. A hozzászokást valószínűleg a beteg állapotának folytonos romlása szorítja háttérbe. Vannak viszont olyan ingerek, amelyek érzelmi hatása az idő múlásával egyre fokozódik. Egy ellenszenves személyre egyre allergiásabban reagálunk. Más érzéki örömök, például a jó bor, a zene, az irodalom és képzőművészet öröme az ismétléssel fokozódik.

A hedonikus adaptáció áldása, hogy enyhíti a terhelő élmények hatását, de hátránya is van. Hatására az élet taposómalomszerűvé válik, mert idővel minden pozitív élmény kiüresedik és elszürkül. Minden szertelenségünk annak az ürességnek a következménye, amit ezek az "elegyengetett" élmények hagynak az érzelemvilágunkban.

Mivel a hedonikus adaptáció félig tudattalanul megy végbe, sokan hajlanak arra, hogy életünk intenzív eseményeinek következményeit túlbecsüljék. Egy tanulmányban vizsgálták a társukat röviddel azelőtt elvesztett személyek traumás állapotát. A kívülálló, nem érintett személyek általában sokkal rosszabbat vártak. Azt hitték, hogy az érintettek sokkal tovább és mélyebben fognak szenvedni a veszteség következtében, mint ahogy azt a valóságban megfigyelték.