Hiába, nem megy a fapofa

Svéd kutatók úgy látják, arcizmainkat közvetlenül tudatalattink irányítja. 

Az Uppsalai Egyetem szakemberei annak eredtek a nyomába, milyen mértékben vagyunk urai azoknak a jeleknek, amelyek érzelmeink nyomán ülnek ki arcunkra, jelennek meg mozdulatainkban, gesztikulációnkban.

"Arra kértük a kísérletre jelentkezőket, előírt módon reagáljanak a felmutatott kifejezéstelen, vidám, illetve dühös arcokat ábrázoló képekre" - mondja dr. Ulf Dimberg.

A kísérletben részt vevőktől kért reakciók sokszor ellentétben álltak a képeken ábrázolt érzéssel: mosolyra gyakran szemöldökráncolást, mérges tekintetre mosolyt vártak válaszul a kutatók.

Az arcizmok mozgásakor mutatkozó elektromos rezdüléseket műszer segítségével mérték, s a kapott adatokból kiderült, hogy bármennyire igyekeztek is, az alanyok nem voltak teljesen urai arcizmaiknak. Hiába próbáltak mosolyogni egy dühödt arc láttán, az izmaik rezdüléseiről készült elektromos impulzusok egészen más érzésekről árulkodtak.

Ruth Cambell professzor (University College of London) szerint a kísérlet eredményei azt a tudományos feltételezést erősítik, hogy lennie kell egy rövidített útnak, egy öntudattalan "levágásnak" azon az idegpályán, ami az arckifejezések által kiváltott reakciókat bonyolítja le.

A "levágás" abból az agyközpontból indul ki, amely az arcok és arckifejezések felismeréséért felel, és kikerüli a kapott információ tudatos feldolgozásának szakaszát.

"Az ember ily módon automatikusan felveszi azt az arckifejezést, amit tapasztal" - véli a professzor.

Hogy miért utánozzuk automatikusan az arckifejezéseket, kézmozdulatokat és a testbeszéd egyéb megnyilvánulásait, még mindig nem tudni pontosan. Talán ez segítette őseinket abban, hogy a közösség elfogadja őket.