Nem meglepő, hogy von Beringe képtelen volt "azonosítani a majmokat", mivel ő volt az első európai, aki kapcsolatba került egy hegyi gorillával.
A hegyi gorillák a többi gorillához hasonlóan ma meglehetősen ritka állatok. A felnőtt példányokat főleg a húsukért pusztítják az orvvadászok, de testükből különféle ajándéktárgyakat is készítenek, a fiatalabb állatokat pedig a vadonból magánállatkertekbe hurcolják. Mindazonáltal nem kizárt, hogy a megtizedelt gorillanép felfedezése után egy századdal is tartogat meglepetéseket a tudomány számára.
1908-ban két főemlőst lőttek le az észak-kongói Bondo közelében. A lelőtt állatok koponyáján (valamint másik kettőn, amelyeket a helybéliek házaiban találtak a kutatók) felismerhető volt a gorillakoponyára jellemző sajátos taréj, mégis eléggé szokatlannak tűntek ahhoz, hogy a korabeli taxonómusok új alfajba sorolják őket. Azonban azóta sem sikerült az alfaj újabb egyedére bukkanni.
Új főemlősfaj?
Négy évvel ezelőtt egy svájci természetfotós, Karl Amman nekivágott, hogy megkeresse az eltűnt gorillákat. Az ugyan még nem teljesen világos, hogy pontosan mit is sikerült felfedeznie, de könnyen lehet, hogy épp egy új, eddig ismeretlen főemlősfajt.
Amman expedíciói a Bondo melletti Bili erdejébe ugyan nem találkoztak a keresett faj vagy alfaj élő példányával, de számos talaj menti fészekre bukkantak. A gorillákra köztudottan jellemző, hogy a talajon raknak fészket, míg a környéken egyébként szintén honos csimpánzok sokkal szívesebben alszanak a fák ágai között.
A környéken található ürülék szintén a gorillák jelenlétére utal, mint ahogy szintén a gorillákra jellemző az is, hogy fészkeik körül letörlik a vékonyabb ágakat és fiatal cserjéket. És hogy teljes legyen az izgalom, Amman kutatócsoportja talált egy ötödik taréjos koponyát is.
Csimpánz vagy gorilla?
Az expedíció tagjai mindezeken túl a fészkekbe ragadt szőrszálakat is felfedeztek. A szőrszálak pedig remek DNS-minták. A kutatók természetesen nem késlekedtek sokat a DNS-vizsgálatokkal, ám annál nagyobb volt meglepetésük. A szőrszálakban talált DNS ugyanis sokkal inkább hasonlít egy csimpánz örökítőanyagára, mint a gorillákéra.
Mindezek után újra, alaposabban megvizsgálták a talált koponyát és kiderült, hogy noha nagyban hasonlít egy csimpánz koponyájához, ugyanakkor a gorillák sajátos taréját mutatja. Az ürülék elemzése pedig elárulta: bármi is pottyantotta el, az állat biztosan gyümölcsben gazdag étrenden élt. És ez is a csimpánzokra jellemző.
Amman és társai tehát a jelek szerint nem mást találtak, mint egy csimpánzt, amelyik gorillaként viselkedik.
A helyi vadászok elbeszélései is valami szokatlan jelenlétére utalnak. A bondói vadászok nyelve nem tesz különbséget csimpánz és gorilla között, ehelyett a helyi nagy majmokat "faverőkre" és "oroszlánölőkre" osztja.
Ez a két típus állítólag ugyanúgy néz ki, és mindkettő menekül a vadászok elől. Az oroszlánölők azonban nagyobbak, és sokkal nehezebben lehet őket elejteni, még mérgezett nyíllal is - állítják a vadászok. Számos óriás csimpánzlábnyom is megerősíti a vadászok beszámolóit a túlméretezett csimpánzokról.
Végül egy helyi vadásztól sikerült szert tenni egy fényképre, amelyen egy jó másfél méter magas csimpánz látható. És valóban, ha az oroszlánok és párducok lakta területen rendszeresen a talajon kívánnak éjszakázni, az "oroszlánölő" lényeknek legalább ekkorának kell lenniük.
Hogy ezek az oroszlánölők külön populációt alkotnak-e (ez felelne meg Amman elképzelésének a "talaj menti csimpánzokról"), vagy netán tényleg egy új, eddig ismeretlen fajról van-e szó, azt még további expedícióknak kell megállapítaniuk. Mindenesetre meglepő, hogy a XXI. század első éveiben egyáltalán elméleti szinten szó eshet erről a lehetőségről. A dzsungel, úgy tűnik, még nem mondott le minden titkáról.