Neumann János centenáriumi év

Vágólapra másolva!
Neumann János, a XX. század egyik legnagyobb matematikusa, az első digitális számítógép megalkotója születésének 100. évfordulójáról egy éven át tartó eseménysorozattal emlékezik meg a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT); a centenáriumi évet november 13-án, szerdán, sajtótájékoztató keretében nyitották meg a budapesti Magyar Kultúra Házában.
Vágólapra másolva!

Forrás: NJSZTA rendezvények célja a világhírű magyar tudós több tudományágat érintő munkásságának bemutatása, informatikai ismeretek terjesztése, s ezzel az információs társadalom kihívásaira való felkészülés segítése - fejtette ki Bakonyi Péter, az NJSZT elnöke.

A centenáriumi év pillérei: nemzetközi, országos, illetve regionális rendezvények, diákversenyek, könyvek és kiadványok, centenáriumi honlap, továbbá képzőművészeti kiállítások - tájékoztatott Alföldi István, a tudományos egyesület elnöke.

Az Információs Társadalom Modellek című, idén decemberben induló konferenciasorozat az információs társadalom kiépítésében kiemelkedően sikeres országokkal, várhatóan Finnországgal, Malajziával és az Egyesült Államokkal ismertet meg.

Neumann János Számítógép-tudományi Társaságwww.njszt.huA centenáriumi év anyagaiwww.neumann-centenarium.hu

A világháló társadalmasítását, az internetes kultúra terjesztését tűzi célul a 2003 márciusában, illetve májusában megrendezendő Internet Fiesta és a World Wide Web Világkonferencia, míg az "EFITA 2003" jövő júliusban Debrecenben a mezőgazdaság informatizálási lehetőségeiről szól.

A centenáriumi évet a VIII. Neumann Kongresszus zárja 2003 októberében a Magyar Tudományos Akadémián.

Neumann János munkássága jegyében zajlanak a jövő évi országos tanulmányi versenyek, a Nemes Tihamér Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny, az Országos Logo-verseny és a Garai Diák-programtermék Verseny.

Az NJSZT úgymond a civil társadalmat kívánja megszólítani két további kezdeményezésével, a Kihívás 2003, Ismerd meg az Európai Unió országait az interneten keresztül! című háromfordulós országos vetélkedővel, amelyet 2003 januárja és júniusa között 10-14 éves diákok számára rendeznek, illetve az IT-hétpróba elnevezésű hét plusz egyfordulós országos internetes versennyel.

Forrás: umd. edu
Neumann a Fasori Evangélikus Gimnázium tablóján (2. oszlop 2. kép)

A Természet Világa folyóirat Neumann Jánossal foglalkozó külön száma az NJSZT 2003 őszi kongresszusára jelenik meg; a kongresszus előadásait CD-n és nyomtatott formában is közreadják.

A jövő évi kongresszusra a Magyar Nemzeti Bank 5000 forint névértékű ezüst Neumann-emlékérmet bocsát ki.

A tervek szerint a Természettudományi Múzeummal együttműködve 2003 márciusában Neumann-emlékkiállítás nyílik, amely október végéig lesz megtekinthető.

A centenáriumi rendezvénysorozat fővédnöke Mádl Ferenc köztársasági elnök, védnökei a magyar tudományos élet kiemelkedő személyiségei, fő támogatója a KFKI Csoport informatikai vállalkozás.

Az 1957-ben Washingtonban elhunyt tudós földi maradványai az amerikai Princetonban nyugszanak, hazahozataluk kérdése nem merült fel. Az 1903-ban született Neumann Jánosnak - akinek a játékelmélet és számos matematikai és közgazdasági alapvetés is a nevéhez fűződik - Dwight D. Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke 1956-ban az egyik legrangosabb amerikai kitüntetést, a Szabadság Érmet adományozta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!