Az 532-ben Justinianus császár uralkodása idején épült székesegyház a bizánci építészet legszebb és leghíresebb emléke. Tervezői és építői kiváló mérnökök voltak, jártasak a matematikában és a kinetikában. Athéni kutatók nemrégiben rájöttek, mi is tette az építményt ilyen földrengésállóvá.
Ellentétben a kor szokásos megoldásaival, nem arra törekedtek, hogy a falakat a lehető legmerevebbé tegyék. Elektronmikroszkóppal elemezve a bizánci cement kémiai összetételét, kiderült, hogy kalcium-szilikát szövete igen hasonló a csupán 1824-ben megjelent portlandcementéhez. És mindez, a ma kutatói szerint, egyáltalán nem volt véletlen, a régi mesterek tudták, mit csinálnak. Vulkáni hamut, vagy egyéb, magas szilíciumtartalmú anyagot adagoltak a mészkő alapú habarcshoz. Az anyag reakcióba lépett a mészkővel és a vízzel, és olyan szövet jött létre, mely képes volt elnyelni az egyébként pusztító szeizmikus hullámokat. Az Aja Szófia túlélt már 7,5-ös magnitúdójú földrengést is.