A rakéta a feljegyzések szerint már legalább a XIII. században ismert és használt harci eszköz volt. Jóval később, arab közvetítéssel ismerte meg Európa a tűzijáték mellett harctéren is bevethető találmányt.
1232-ben a mongolok az ősi Kínát támadták, ám a kínaiak meglepték őket: Kai-Fung-Fu városánál a védők egy új fegyverrel vették fel a harcot. A "tüzes nyílnak" nevezett harci eszköz tulajdonképpen egy különleges hordozórakéta. A rakétára egy hosszú nyílvesszőt (vagy méretei miatt talán a nyílvesszőre a rakétát) erősítettek, s így a nyíl hatótávolsága többszörösére nőtt. A tüzes nyíl persze akkor még lassan terjedt, hiszen egy sor probléma lehetett vele a hagyományos nyílhoz képest (célzás, a nyílvesszők cseréje és az elkészítési idő).
Egy ma már a legendák homályába veszett feljegyzés szerint 1500-ban egy nemesember, bizonyos Van Hu, elhatározta, eléri a csillagokat. Mivel akkoriban egészen másként képzelték a világegyetem szerkezetét, természetesen nem szabad űrhajós-álmokról beszélni. A csillagok elérése és a légköri repülés megfogalmazás nagyjából ugyanazt takarhatta.
Van Hu, hogy célját elérje, építtetett egy űrhajót, amit nevezhetünk repülőgépnek éppúgy, mint rakétaszéknek. Ez az "űrhajó" két sárkány összeszereléséből készült, melyekre alulról egy "pilótaülést" erősítettek, arra pedig 47 darab rakétát szereltek. A terv az volt, hogy a rakétákat egy 47 fős személyzet egyszerre gyújtja be.
Mondani sem kell, Van Hu nem érte el célját, s nem jutott el a csillagokig, de még a Holdig sem. A szerkezet begyújtáskor felrobbant, s mivel Van Hu - bízva a technikában - már az első próbánál rajta ült, életét vesztette. Kínában Van Hut a "tudományos kutatás hősi halottjának" tartják.
Ma már ellenőrizhetetlen, megtörtént-e az eset, a történetre mindössze egyetlen feljegyzés utal, ám Van Hu emlékét őrizve a Hold túlsó oldalán egy kráter viseli nevét.
ŰRVILÁG hírportál