Újra szökik a láva a Strombolin

Közel egy évnyi "üzemzavar" után, ismét a tőle megszokott módon működik a Tirrén-tenger világítótornyának is nevezett Stromboli, Földünk egyik legaktívabb tűzhányója.

A Lipari-szigeteken - Szicíliától északra, Milazzo kikötőjétől kb. 30 km-re lévő, 926 méteres magasságba emelkedő szárazulat -, mint ahogy a szigetcsoport összes tagja, teljes egészében vulkáni működésnek köszönheti létrejöttét. Stromboli érdekessége többek között abban rejlik, hogy felépítménye valójában egy igen tekintélyes méretű tűzhányó. Ugyanis ha magasságát a tenger fenekén lévő talapzatától számítjuk, máris egy majd 3000 méteres vulkánnal van dolgunk.

A Stromboli működéséről már az ókor nagy tudósa, Arisztotelész is beszámolt, tőle tudjuk például, hogy a kor hajósai a Földközi-tenger világítótornyának is nevezték ezt a tűzhányót, mert folyamatos működésével - amely során szinte szabályos időközönként izzó lávafoszlányokat röpít a magasba - éjszaka kiváló tájékozódási pontként szolgált.

Felszabadultan futballozó gyerekek mit sem törődnek a felettük tornyosuló veszedelemmel - számukra ez is csupán a mindennapok szerves része

Ez a megállapítás napjainkban is többé-kevésbé megállja a helyét. Persze előfordulnak kivételes esetek, amikor a lávakitörések rövidebb-hosszabb ideig szünetelnek - ennek magyarázata leginkább a három vulkáni kráter valamelyikében, illetve a vulkán felszínén végbemenő változásokban keresendő. Az utolsó ilyen rendkívüli periódus 2002 decemberétől 2003. év november végéig tartott. Tavaly decemberben az történt ugyanis, hogy erős földrengések rázták meg a térséget, aminek következtében nagy kiterjedésű hasadékrendszer keletkezett a vulkán csúcsrégiójában és lejtőinek felsőbb szakaszán. A repedések mentén pedig majd egy éven át láva ömlött a felszínre, amit a vulkán híres tűzcsúszdája, a Sciara del Fuoco közvetlenül a tengerbe továbbított.

A láva 2003. 04.23-án

A hasadékokon tehát lecsapolódott az izzó kőzetmennyiség, de a vulkáni gázok jelentős része is, amelyek különben a függőleges irányú kitörések következtében jutottak volna a felszínre. A folyamat megszűnését minden bizonnyal az okozta, hogy idővel a repedések a beleszilárdult magmától eltömődtek, s így a láva a gázok felhajtóerejének következtében ismét a kráteren keresztül ürül.

A láva 2003. 09. 23-án

A Stromboli típusú tűzhányókra, így magára a névadóra is az jellemző, hogy kitöréseit általában 5-10 percenként produkálja. Pusztán ez a tény önmagában is elegendő ahhoz, hogy a hegy közkedvelt turistacélpont legyen. Évente több ezren látogatnak fel a csúcsra, hogy a kitöréseket, kedvező pozícióból, de biztonságos távolságból - a kráterek a csúcs alatti úgynevezett amfiteátrumban helyezkednek el - figyeljék.

2003-ban természetesen nem lehetett a csúcsra látogatni, mindössze 400 méterig engedték fel a túrázókat, oda is csak vezető kíséretében. Vélhetően - bár egyelőre ez még nem történt meg - a jövő évi szezonra feloldják majd a tilalmat, így ismét felkereshető lesz ez a pazar látványosság.

A dorog-esztergomi Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) nyári expedíciója során 6. alkalommal látogatott el a dél-olaszországi tűzhányókhoz. Tőlük értesülhettünk többek között az Etna 2001. és 2002. évi kitöréseinek következményeiről (lásd A Földgömb folyóirat 2001/6; 2003/1-es számát) és a Strombolin tavaly végbemenő változásokról (A Földgömb 2003/1; 2004/1).

Érdi-Krausz Erika - Lieber Tamás