Hatvan esztendővel ezelőtt, 1944 tavaszán, amikor a II. világháború végéhez közeledve a szövetséges erők bombázói a fasiszta Itália légterét ostromolták, mintha csak a jelre várt volna, Dél-Olaszországban a természet is "belépett" a háborúba. A Vezúv révén ekkor kellemetlen napokat élt át Nápoly és térségének lakossága. A vulkán egy rövidebb szünet után újra lecsapott, hogy azután hosszú időre hallgatásba burkolózzon.
Az utóbbi hónapokban a Vezúv kapcsán különböző hírek érkeztek Dél-Olaszországból. Az egyik arról tudósított, hogy a nápolyi agglomeráció (mintegy 18 település) önkormányzatai kampányszerű felhívásban fordultak a lakossághoz, hogy - jelentős anyagi támogatás fejében - elköltözésre bírják a vulkán által veszélyeztetett területeken élőket.
Egy másik tudósítás arról számolt be - és erre joggal lehetünk büszkék -, hogy az eredeti magyar nyomvonalon újjáépülhet az a felvonó, amely a múlt század elején még tömegével szállította fel a hegyre a turistákat, és ami az utolsó, 60 évvel ezelőtt kitörés által teljesen megsemmisült.
Az 1944-es kitörés óta vulkanológiai értelemben - az itt akár természetesnek is tekinthető rengéseken és csekély gázkiáramlásokon kívül -, nem sok esemény történt, leszámítva a közeli Pozzuoli térségében 1970-ben észlelt talajszint-emelkedést, valamint az Ischia szigetén végbemenő süllyedést. Ugyan mindkét terület a Vezúv magmarendszerének részét képezi, ám a fenti anomáliákra ez utóbbi szerencsére nem reagált.
A Vezúv a világ egyik legveszélyesebb tűzhányója, valódi időzített bomba, így tehát nem véletlen, ha állandó vizsgálódás tárgya, na és persze a találgatásoké. A kitörések előrejelzésében fontos támpont lehet az elmúlt évszázadok aktivitásának beható tanulmányozása: ezek figyelembevételével hozzávetőlegesen megbecsülhető a soron következő.