Tizenöt éve halt meg Konrad Lorenz

Tizenöt éve, 1989. február 27-én halt meg Bécsben Konrad Lorenz, Nobel-díjas osztrák etológus.

1903. november 7-én született Bécsben. Tekintélyelvű családban nőtt fel, apja híres orvos volt. Gyerekkorától érdekelték az állatok, otthon is számos fajt tartott, később a schönbrunni állatkertben a beteg állatok ápolója lett. 1922-ben apja nyomására medikus diplomát szerzett a New York-i Columbia Egyetemen, majd zoológiát és pszichológiát tanult Bécsben. Közben etológiai kutatásait is folytatta, ehhez kiváló terepet biztosított gazdag szüleinek vidéki otthona. Csókáiról vezetett naplót, madártelepeket alapított, ahol a vadlibák viselkedését tanulmányozta. 1935-ben írta le a kacsa- és libafiókáknál a bevésődés (imprinting) jelenségét: kikelésük után azonosítják valódi vagy pótszülőjüket, azt követik, s a bevésődés egész életükre meghatározza viselkedésüket.

1940-42-ben Kant kései utódaként az általános pszichológia tanszéket vezette a königsbergi Albertus Egyetemen, majd katonaorvos lett a német hadseregben, s szovjet hadifogságba esett. Itteni, papírzsákra írt jegyzeteit a moszkvai tudományos akadémiára küldte, ahol felismerték megfigyeléseinek jelentőségét, és segítettek kiszabadulásában. (Ez az anyag később Az orosz kézirat címmel jelent meg.) 1948-ban tért haza Ausztriába, s 1951-ig az altenbergi Összehasonlító Etológiai Intézetet vezette. 1950-ben alapította az etológiai osztályt a buldeni (vesztfáliai) Max Planck Intézetben, melynek társigazgatója lett. 1961-73 között a seewieseni Viselkedéspszichológiai Intézet igazgatója volt. Itteni visszavonulása után az osztrák tudományos akadémia külön az ő számára alapított kutatóintézetet.

Lorenz nagy újítása volt, hogy nem laboratóriumi körülmények között, hanem természetes helyzetekben vizsgálta a szabadon élő állatok viselkedését. Első munkáiban kimutatta, hogy az állatoknál két vagy több egyszerre aktiválódó ösztön egyetlen cselekvéssorban jelenik meg. Új fogalmakat vezetett be, amelyek segítették egy-egy faj magatartási mintái fejlődésének megértését.

Fényt derített arra is, hogyan fejlődik az egyedi élete során viselkedése. Korábban a behavioristák a reflexek mechanikus szerepét hangsúlyozták, s tagadták az ösztönök öröklődését. Lorenz bizonyította az örökletes elemek létezését, bár hangsúlyozta, hogy a magasabb fejlettségű fajoknál nehezebb az öröklött és tanult sémák arányát szétválasztani. Leírta az öröklött tanító mechanizmust is, amely egyes cselekvési sémák kulcsingerekre történő előhívását jelenti. Felismerte, hogy az élőlényeknek nemcsak testi felépítése, hanem magatartásprogramjai is evolúciós nyomás alatt alakultak ki, és beleágyazódnak a genetikai kódba.

Később az emberek viselkedésére alkalmazta az etológia eredményeit, Az agresszió (1963) című könyvében kifejtette: a háborúnak velünk született okai vannak, de ezt környezeti hatásokkal, megértéssel és az alapvető szükségletek kielégítésével módosítani lehet. Az állatoknál a harcnak pozitív szerepe van a túlélés szempontjából, szerinte az ember agresszív hajlamait is hasznos formában lehetne ritualizálni. Egy 1973-as munkájában a modern civilizáció gondjait jórészt a munka által feltárt korlátoknak tulajdonította. Eszméi segítettek a magatartásminták evolúciós eredetének megértésében, s az agresszió örökölt gyökereinek feltárásában. Munkássága hozzájárult a molekuláris biológia magatartás kutatásban való alkalmazásához is.

Világszerte legismertebb, az etológia iránti érdeklődést felkeltő műve a Salamon király gyűrűje, amelyben szórakoztató módon számol be az állatokkal kapcsolatos tapasztalatairól. (Salamon király a biblia szerint beszélni tudott az állatokkal.) A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében a tömegek manipulálását, a hagyományok kritikátlan elvetését, a genetikai károsodásokat, tűrőképességünk csökkenését, a környezetpusztítást, a túlnépesedést, a technológia és a felgyorsult életmód ártalmait s végül az atomfegyvert sorolja fel. Lorenz felemelte szavát a Duna természetes állapotának megőrzése érdekében, a tervezett hainburgi vízerőmű
ellen.

Konrad Lorenz - Karl von Frisch-sel és Nikolas Tinbergennel megosztva - 1973-ban orvosi Nobel-díjat kapott az egyéni és társas magatartási sémák szerveződésére és előidézésére vonatkozó felfedezéseikért. 1989. február 27-én, Bécsben halt meg.

Időről időre felelevenítik, hogy Lorenz Hitler 1938. márciusi bécsi bevonulása után az Anschluss hívének vallotta magát, s felvételét kérte a náci pártba. Akkori tudományos írásaiban a náci terminológiát használva írt a "fogyatékos elemekről", s az "etikai szempontból alacsonyabb rendűek kigyomlálásáról". Önéletrajzi töredékében igazolni próbálta ezeket a nézeteket. "Azt a keveset, amit a rezsim gaztetteiről és borzalmairól tudtam, nem tudtam, és főleg nem akartam elhinni" - írta. Lorenz azt állította, hogy félreértették, és "mélységes sajnálatát" fejezte ki amiatt, hogy valaha is használta "annak a kornak a terminológiáját".