Igaz, ezen adatok nem mindegyike megbízható, mert feltételezhető, hogy a dizentériának is nevezett betegség kórokozói által kiváltott járványokat sokszor más, például hastífusz-fertőzésekkel tévesztették össze. Magyarországon a kór miatti halálozásról csak 1881 óta, míg a megbetegedésekéről 1931 óta vannak pontosabb adatok. A II. világháború előtti időszakban a bejelentett megbetegedések száma viszonylag alacsony volt, és mivel abban az időben feltehetően csak a klinikailag súlyos lefolyású esetek kerültek bejelentésre, nem tükrözte a tényleges helyzetet. A bejelentett esetek száma 1962-ben érte el a legmagasabb értéket, amikor is meghaladta a 21 ezret. Ezt követően fokozatosan csökkenni kezdett. Míg az 1990-es évek elején még 1400 körüli volt a regisztrált betegek száma, addig a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ információs lapja, az Epinfo az elmúlt évben összesen 139 esetről, 2002-ben pedig 393 megbetegedésről számolt be. Idén az első 18 héten összesen 51 bejelentett megbetegedést regisztráltak. A járványügyi helyzet kedvezőbbé válásában a viszonylag enyhe megbetegedést okozó kórokozófajta elterjedése játszik szerepet.
A baktérium okozta dizentériáért az ún. Shigella csoport négy alcsoportjának fajának egyike felelős. Hazánkban leggyakrabban a S. sonnei és a S. flexneri okoznak megbetegedést. Shigellákhoz hasonló kórképet azonban más baktériumok és paraziták is kiválthatnak.
A Shigellák fertőtlenítőszerekre, valamint pasztőrözésre érzékenyek. Lúgos vegyhatású székletben, földben napokig, míg jégben, folyóvízben több hétig is életképesek maradnak.
A fertőzés forrása a beteg, a lábadózó, illetve a kórokozót hordozó ember. A fertőzéshez már igen kisszámú, 10-100 mikroorganizmus elegendő. A baktérium elsősorban közvetlen érintkezés, piszkos kéz, élelmiszerek, ivó- és fürdővíz, fertőzött tárgyak útján terjed emberről emberre és okozhat járványt a higiénés rendszabályok be nem tartása mellett. Leggyakrabban a kisgyermekek betegednek meg. A legtöbb fertőzés a nyári hónapokra tehető.
A fertőzés lappangási ideje 1-7 nap, leggyakrabban azonban 1-3 nap. A vérhas kórokozója a vastagbél és a vékonybél alsó részének nyálkahártyáját "támadja meg". A betegenként eltérő klinikai tünetekért az egyes kórokozótípusok felelősek. A betegség kitörését fejfájás, étvágytalanság, gyengeség előzi meg. Kezdeti tünetek a hascsikarás és heves székelési inger. A gyakori, akár napi 10-20, híg széklet nyákos, véres, esetleg gennyes. A betegség általában enyhébb lefolyású, jóllehet ritka esetben súlyos formában is felléphet. A gyermekeket, különösen a csecsemőket igen megviseli a kór.
A fertőződött személy mindaddig megőrzi fertőzőképességét, míg a kórokozó megtalálható székletében. Ez gyakran a klinikai gyógyulás után is fennáll. A betegség átvészelése nem hagy hátra tartós védettséget, és ez is csak az adott típusú kórokozóval szemben véd.
A felismert betegség gyógyítható. Szükséges a teljes ágynyugalom, a folyadék, valamint só pótlása, illetve antibiotikumos kezelés. A kezelés fontos része az étrend, amely első nap enyhén cukrozott, teából, később zsírtalanított levesekből, majd általában folyékony, pépes ételekből áll.